"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani." (George Bernard Shaw)

"Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt." (Platón)

 

Kedves Családok!

Szeretettel hívunk játszani, beszélgetni minden kedves "új" és "régi" családot havonta egy alkalommal, a vasárnapi 9-es szentmise után a plébániára

Szeretnénk, ha a "Bosis" felnőttek és gyerekek jobban megismerhetnék egymást, hogy a mostani világban legyen egy olyan biztonságos hely, egy olyan közösség, akikkel szívesen vagyunk együtt.

A helyet biztosítjuk, mindenki hozzon egy kis rágcsát/gyümölcsöt, esetleg innivalót, amit szívesen megoszt a többiekkel is, és persze a jó hangulatot, no meg a kicsik és nagyok kedvenc társasjátékait se hagyjátok otthon!

 Első alkalom: 2023. október 1., 9-es szentmise után, jó idő esetén a templomkertben, rossz idő esetén a plébánián.

További időpontok - a plébánián (egyeztetés után havonta frissítjük): 

    2023. november 26. Adventi koszorúkészítés

Kérdés esetén keressetek bizalommal az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy a 06-20/5588447 telefonszámon.

 

Várunk szeretettel!

A szervezők

 

„B“ ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP

 

2024. október 6.

 Jézus Krisztus, a szeretet Forrása és a házasság megszentelője áldja meg családjainkat!

 Olvasmány: Ter 2,18–24      

Szentlecke: Zsid 2,9–11        

Evangélium: Mk10,2-16

 

Pista bácsi és Kati néni felkeresték az egyik erdélyi plébániát, hogy közelgő 50. házassági évfordulójuk szertartását megbeszéljék az atyával. Ennek végeztével az atya kikísérte a házaspárt. Kati néni elől ment, férje kissé hátrább. Az atya megállította őt, majd ezt kérdezte tőle: Pista bátyám, 50 év nagyon hosszú idő egy házasságban. Mondja, egyszer sem gondolt arra, hogy elválik a feleségétől? – Ő megpödörte a bajuszát, így válaszolt: - „Nem mondom, agyonütni már akartam párszor, de elválni tőle, azt soha”. Számára nem volt opció a válás. Persze a gyilkosság sem.

 

Jézust próbára akarják tenni azzal a kérdéssel, hogy „szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét”? (Mk 10,2). Jézus az ősrégivel az őseredetit állítja szembe. Az ősrégi Mózes engedékenysége volt, amikor bizonyos esetekben megengedte a válást. Az őseredeti pedig az, amit a Teremtés könyvében olvasunk, amit Jézus is idéz. Kezdetben a Teremtő által szándékolt egység volt, hiszen „már nem ketten vannak, hanem csak egy test” (Mk 10,8). A férfi és a nő egyenrangúak voltak, tökéletes harmónia uralta őket.

 

Kezdetben, amikor két ember megismeri egymást, nagy a szerelem. Állandóan fogják egymás kezét, szinte minden percet együtt töltenek és sokféle módon megélik, megtapasztalják az egységet, Aztán később alábbhagy ez a nagy lelkesedés, már kevesebbet és felszínesebben beszélgetnek, megfeledkeznek arról, hogy az öt szeretetnyelv gesztusaival naponta meg kell ajándékoznom a másik felem, hogy érezze, fontos számomra. De, amikor az anyagiak, a munka sokkal fontosabbá válik, akkor sérül mind az Istennel, mind az egymással való kapcsolatuk. Vita, veszekedés közben elfeledkeznek az egymás iránti tiszteletről, kiabálnak – sokszor a gyermekek előtt – és mindenáron le akarják győzni a másikat, akivel egy hajóban eveznek. Mi történik itt? Elfeledkeztek a kezdetről.

A Jelenések könyvében Szent János leírja, hogy Jézus mit üzen a különböző egyházi közösségeknek. Az efezusi egyházat sok tekintetben megdicséri, da valamiért elmarasztalja: „Állhatatos is vagy, szenvedtél értem és nem fáradtál bele. De az a kifogásom ellened, hogy elhagytad első szeretetedet (2,3-4). A házaspárok is elfeledkeznek a kezdetről. Arról, hogy hol ismerkedtek meg, hol ígértek egymásnak örök hűséget, milyen csodálatos napokat éltek át, stb… Időnként vissza kell térni a kezdethez, ahonnan elindultunk, ahol elkezdődött közös életünk, hogy újra erőt merítsünk.

 

Idős pár a pályaudvaron A pályaudvaron egy idős, 80 körül járó férfi a feleségét várja. Mikor a felesége leszáll a vonatról, férje elindul feléje, és hamarosan megölelik egymást: „De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál!” – szól a férje. „Örülök, hogy újra látlak, olyan hosszú volt ez a két nap!” - válaszol a felesége. A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk: „Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?” „Nemsokára 50 éve.” - hangzik a válasz. „Remélem, mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel.” - mosolyog a fiú. Az idős férj odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja: „Fiatalember, maga ezt ne csupán remélje, hanem döntse el!”

 

Igen, a döntés a legfontosabb. Ha egyszer kiválasztottam valakit és összekötöttem vele az életem, ezzel a döntésemmel mindenki másról lemondtam, hogy neki éljek. Baranyai Mária a „Fogod a kezem” c. versében egyszerű szavakkal írja le, mit jelent az elválaszthatatlan kötelék:

 

De jó, hogy vagy nekem,
hogy fogod a kezem.

Holdfényt ringattak a habok,
mosolyogtak a csillagok,
mikor először megfogtad a kezem,
hogy többé ne ereszd el sosem.

A föld fordult,
sok csillag lehullt,
de Te fogtad a kezem,
az élet voltál nekem.

Szikrákat sodort a szél,
talán zengett az ég...,
aztán megfogtad a kezem,
jó, hogy voltál nekem.

Gyerekek jöttek,
hamar szárnyra keltek.
Egy képeslap, telefon:
„hát persze, majd megyünk”,
és reszketett a kezünk.

Lassan átölel a csend,
jó, hogy itt vagy velem,
kezed a kezemen pihen.

A hajam már hófehér,
a kék szemem se kék,
de szívem a régi:
hevesebben ver,
ha fogod a kezem.

Maradj meg nekem.

 

Heti útravaló: A héten, a reggeli imádság végén, köszönjem meg Istennek házastársamat és a házasságomat! Mennyei Atyám! Hála Neked házastársamért, akivel……éve együtt vagyok. Kérlek, áldd meg ma is házasságunkat, ajándékozz meg a mára való hűséggel, békességgel, szeretettel, hogy erősödjék a Veled és egymással való kapcsolatunk!



Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal Plébánia
 

Cím: 1145 Budapest, Bosnyák u. 26.

Tel/Fax: (+361) 383-0550

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: www.bosihirado.net



Számlaszámunk: 10700581-74259777-51100005

Számlatulajdonos neve: Páduai Szent Antal Plébánia



YouTube csatornánk:

https://www.youtube.com/channel/UC4UsE886HtRx8_lhcxEUA6Q

TEMPLOMUNK MÚLTJA
A XX. század elején a mai templom területe még gyéren lakott vidék volt. Az erzsébetvárosi plébániához (Rózsák tere) tartozó lakosság nagy része kertészkedéssel foglalkozott.
A plébániatemplomtól messzire eső hívek számára domonkos atyák kezdtek misézni. Az első szentmisét 1902. december 21-én mutatták be az Angol utcai Iskola egyik tanárának (Drégely Dezsőnek) lakásán, majd a szentmisék az iskolában folytatódtak 1903-tól. Rövid időn belül a Zugló u. 13. sz. (ma Szugló u. 67.) alatti vendéglőt alakították át kápolnává, ami így a szentmisék helyszínévé vált.
1919. április 1. hatállyal Csernoch János hercegprímás kijelölte a zuglói plébánia területét. 1923 nyarán a Bosnyák tér északkeleti szögletében (kb. a mai Diego helyén) bauxitbetonból templomot építettek, mely 500 főt tudott befogadni. Ezt az ún. kistemplomot 1957-ben biztonsági okokból lebontották, de ekkor már állt mellette a mai templomunk.

 

TEMPLOMUNK ÉPÍTÉSE, ADATAI

Templomunk alapkövét 1941. december 14-én az azóta boldoggá avatott Meszlényi Zoltán segédpüspök áldotta meg.
A templom 1941-1946 között épült föl, de gyakorlatilag 1942 és 1944 között, alig két év alatt elkészült. A templomot Mindszenty József hercegprímás áldotta meg 1946. augusztus 18-án. Ekkor a templom még csak félkész állapotban volt, de megáldása sürgető volt, máskülönben az épület vásárcsarnokként lett volna kihasználva.

  

A Rimanóczy Gyula tervei alapján épített háromhajós templom területe 1620 m2, ezzel a Szent István Bazilika után Budapest második legnagyobb temploma, kb. 3000 fő befogadására képes. A templom hossza 49 m, szélessége 22 m, magassága 14,5 m.
A Beszédes László és testvérei kivitelezésében készült kazettás famennyezetet népies minták díszítik, a 10 parancsolat, a 8 boldogság és a 12 apostol neve is olvasható itt. A szentélyt megemelt padló és széles nyíláskeret választja el a főhajótól.

 

A SZENTÉLY
A szentély falát 2 m magasságig tardosi vörösmárvány burkolja, efölött látható a freskó, mely Kontuly Béla festőművész 1959-1961 között készült alkotása.
A freskó Páduai Szent Antal életéből vett jeleneteket ábrázol.

A főoltár felett Szent Antal – mint az egész kompozíció központi alakja – áll. Mögötte Krisztus, az élet és a szentség forrása.

       A felső sor jeleneti balról jobbra haladva:
♦ Két angyal ferences kámzsát nyújt át Szent Antalnak felidézve, hogy ő az ágostonos kanonok rendből lépett a ferencesek közé.
♦ Az angyalok alatt hosszú menet: ferences szerzetesek vértanú társaik holttestét hozzák haza Afrikából.
♦ Középen Szent Antal egyháztudósok környezetében.
♦ A rendi élete kezdetén, mint egyszerű testvér, tányért mosogat.
♦ A ferencesek alakuló gyűlése, az ún. „gyékényes káptalan”, mely jelzi szegénységüket is.
♦ Angyal, kezében a vértanúság pálmaágával, ami arra az eseményre utal, hogy egy kényúr (Ezzelino, akit lóháton látunk bevonulni) ki akarta végeztetni Szent Antalt, de végül megkegyelmezett neki ékesszólása miatt.

       Az alsó sor jelenetei balról jobbra haladva:
♦ Szent Antal az Oltáriszentséggel halad az úton. A járókelők nem tisztelegnek az Úr előtt, de a hitetlen szamárhajcsár szamara letérdel.
♦ Szent Antal egy törött lábú férfit gyógyít meg.
♦ Középen két angyal tartja Szent Antal két szimbólumát: a tollat pergamennel, mint a tudomány és a liliomot, mint a tisztaság jelképét.
♦ IX. Gergely pápa hallgatja Szent Antal beszédét.
♦ Riminiben a nép helyett a halak hallgatják Szent Antal bűnbánatra hívó szavát.

 

     A szentély bal oldalfalán:
♦ Az Istengyermek, a Szűzanya és Szent Antal.
♦ Szent Antal kenyeret oszt a szegényeknek.
♦ Szent Antal gyermekek körében.
♦ Szent Antal halottat támaszt fel.
♦ Szent Antal megkísértése, hogy visszatérjen az ágostonos kanonokok rendjébe.

 

    A szentély jobb oldali falán:
♦ Szent Antal megdicsőülése.
♦ Szent Antal halála előtt még egyszer látni akarja városát, Padovát.
♦ Szent Antal egy gazdag ember temetésén az „Ahol a kincsed, ott a szíved is” szentírási helyről beszél. Antal szavait igazolja a kincsesládában megtalált, dobogó szív.
♦ Szent Antal nyelv-ereklyéjének tisztelete.
♦ Szent Antal gyermeket áld meg.


TEMPLOMBÚCSÚ: június 13., ill. utáni vasárnap

TEMPLOMUNK PLÉBÁNOSAI:
Barkóczy Sándor (1917-1952)
Erdőssy Béla (1952-1953)
Vitányi György (1953-1956)
Barkóczy Sándor (1956-1957)
Horváth Richárd (1957-1958)
Csepregi Ignác (1958-1963)
Semptey László (1963-1980)
Fundelius Vilmos (1980-1994)
Nagy Imre (1995-2007)
Bárány Béla (2007-)

GÖMBPANORÁMA templomunk belsejéről:
http://www.melon.hu/panorama/bosnyak/bosnyak.swf

2015. december 8-án a Szent Péter-bazilikában a szent kapu megnyitásával Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság szentévét, mely 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. Ide kattintva teljes terjedelmében olvasható a szentév megnyitása alkalmából bemutatott szentmisén mondott homíliájának magyar nyelvű fordítása és a szent kapu megnyitási szertartásának szövege.

Az irgalmasság évének logójára való tudnivalók ide kattintva olvashatók.

*                             *                             *

Ferenc pápa imája az Irgalmasság Szentévére

Urunk Jézus Krisztus, Te megtanítottál minket, hogy irgalmasok legyünk, mint a mennyei Atya, és azt mondtad nekünk, hogy aki téged lát, az Őt látja. Ragyogtasd ránk arcodat és szabadok leszünk.

Szeretettel teli tekinteted megszabadította Zakeust és Mátét a pénz rabságából; a házasságtörő asszonyt és Magdolnát attól, hogy boldogságukat csupán egy teremtményben keressék; sírásra fakasztotta Pétert a tagadása után, és biztosította a mennyországot a bűnbánó latornak. Add, hogy valamennyien személyesen hozzánk szólónak halljuk szavaidat, melyeket a szamáriai asszonynak mondtál: „Ha ismernéd Isten ajándékát!”

Te vagy a láthatatlan Atya látható arca, azé az Istené, aki mindenhatóságát elsősorban a megbocsátás és az irgalmasság által mutatja meg. Add, hogy az Egyház a világban a Te látható arcod legyen, feltámadt és megdicsőült Uráé.

Te azt akartad, hogy papjaid is gyöngeséggel legyenek felruházva, hogy igaz együttérzéssel viseltessenek azok iránt, akik tudatlanságban és tévedésben vannak. Add, hogy bárki hozzájuk járul, úgy érezze, hogy Isten várja, szereti őt és megbocsát neki.

Küldd el Lelkedet és szentelj meg mindnyájunkat felkenése által, hogy az irgalmasság szentéve legyen az Úr kegyelmi esztendeje, és Egyházad megújult lelkesedéssel vihesse el a szegényeknek az örömhírt, hirdesse a börtönök foglyainak és az elnyomottaknak a szabadságot, a vakoknak pedig adja vissza látásukat.

Szűz Mária, az Irgalmasság Anyja közbenjárására kérjük ezt Tőled, aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel egységben mindörökkön-örökké. Ámen.

Hasznos oldalak:

» Misericordiae Vultus - "Az irgalmasság arca" Ferenc pápa bullája

 

» Dives in Misericordia - II. János Pál pápa enciklikája az Isteni irgalmasságról

» Az Isteni Irgalmasság litániája

 

 

2020. november 2. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a november 7-i kirándulás részletei.

2020. október 3. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható az október 11-i koncert műsora.

2020. szeptember 6. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a szeptember 12-i kirándulás részletei.

2020. augusztus 11. Frissítettük a Plébániánk papjai oldalt.

2020. április 19. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a márciusi élménybeszámoló.

2020. március 11. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a március 21-i kirándulás részletei.

2020. március 10. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 8. száma és a regisztrációról szóló tájékoztató anyaga.

2020. március 3. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a januári-februári élménybeszámoló és az április végéig tartó programterv.

2020. február 17. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, olvashatóak a 'Passió 2020' programról szóló információk.

2020. február 1. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, olvashatóak a szállásfelajánlásról és az önkéntességről szóló legfrissebb információk.

                        Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a február 8-i kirándulás részletei.

2020. január 6. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a január 11-i kirándulás részletei.

2019. december 26. Frissítettük a Galéria menüpontot a Nyugdíjas Klub 2019-es programjairól készült képválogatással.

2019. december 23. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a decemberi élménybeszámoló az adventi összejövetelről.

2019. november 11. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a novemberi élménybeszámoló a Millennium Házáról.

2019. november 9. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a november 16-i kirándulás részletei.

2019. november 6. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 7. száma és olvashatóak a novemberi központi programok.

2019. október 30. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a novemberi program és az október 15-i székesfehérvári kirándulásról szóló élménybeszámoló.

2019. szeptember 26. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az október 5-i kirándulás részletei.

2019. szeptember 11. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a szeptember 15-i koncert műsora.

2019. szeptember 4. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a szeptember 14-i kirándulás részletei.

2019. augusztus 25. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a szeptember 1-i koncert műsora.

2019. július 20. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, olvasható a július 3-i budai kirándulásról szóló élménybeszámoló.

2019. július 9. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 6. száma.

2019. június 9. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, megtekinthetőek a májusi kirándulásokról szóló kisfilmek.

2019. június 8. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a június 22-i kirándulás részletei.

2019. május 23. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2019. júniusi program.

2019. május 4. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2019. májusi program.

2019. május 2. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a május-júniusi koncertek műsora.

2019. április 27. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a május 4-i kirándulás részletei.

2019. április 17. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az április 27-i kirándulás részletei.

2019. április 12. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 5. száma.

2019. március 10. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2019. márciusi program.

2019. február 23. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a március 2-i kirándulás részletei.

2019. január 26. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2019. februári program.

                         Frissítettük a Papi imakoszorúk közösségének oldalát a 2019 januárjában róluk megjelent újságcikkel.

2019. január 4. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a január 19-i kirándulás részletei.

2018. december 30. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a január 1-i orgonás vesperás műsora.

2018. december 23. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 4. száma.

2018. december 23. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2018. karácsonyi és a 2019. januári program.

2018. november 11. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2018. novemberi program.

2018. november 4. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a november 17-i kirándulás részletei.

                            Frissítettük a Galéria menüpontot a nyári Adidas'ta tábor képeivel.

2018. október 8. Frissítettük a Nyugdíjas Klub oldalát, megtekinthető az október 3-i szentendrei hajókirándulásról szóló kisfilm.

2018. október 6. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az október 20-i kirándulás részletei.

2018. szeptember 30. Új menüpontot hoztunk létre. A Közösségeink menüpont alatt elérhető a 309. sz. Assisi Szent Ferenc Cserkészcsapat saját oldala.

                                 Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2018. októberi program.

2018. szeptember 18. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 3. száma.

2018. szeptember 16. Frissítettük a Galéria menüpontot a Nyugdíjas klub szeptemberi kiállításlátogatásának és a tanévnyitó kirándulásnak a képeivel.

2018. szeptember 3. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a szeptember 16-i hangverseny programja.

2018. augusztus 29. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a szeptember 8-i kirándulás részletei.

                             Frissítettük a Fiatal Házasok Közösségének oldalát, elérhetőek a 2018/2019-es tanévvel kapcsolatos tudnivalók.

2018. augusztus 25. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, két központi programot ajánlunk a testvérek figyelmébe szeptemberre.

2018. június 30. Frissítettük a Galéria menüpontot a juniális és a nyári napközis tábor képeivel.

2018. június 3. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 2. száma.

2018. június 2. Frissítettük a Galéria menüpontot a Nyugdíjas klub májusi kirándulásának és majálisának képeivel.

2018. május 23. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a június 2-i kirándulás részletei.

2018. április 27. Frissítettük a Galéria menüpontot a Nyugdíjas klub április 7-i kirándulásának képeivel.

2018. április 27. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a május 5-i kirándulás részletei.

2018. április 8. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az április 14-i kirándulás részletei.

2018. március 23. Frissítettük a NEK aktuális programok menüpontot, elérhető a NEKtár 1. száma.

2018. február 28. Frissítettük a Galéria menüpontot a Nyugdíjas klub képeivel.

2018. február 27. Frissítettük az alapítványunkhoz tartozó információkat és adózási tudnivalók linket. 

2018. február 22. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a március 3-i kirándulás részletei.

2018. február 8. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a február 17-i kirándulás részletei.

2018. január 8. Az "Aktuális" menüpontot új résszel bővítettük: a NEK aktuális programok menüpontban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éppen aktuális központi programjait követhetik nyomon a testvérek. (Ezek a programok a főoldalon nem feltétlenül fognak megjelenni.)

2018. január 3. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a január 13-i kirándulás részletei.

2017. november 4. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a november 11-i kirándulás részletei.

2017. november 3. Honlapunkon olvasható Szeretetláng imacsoportunk bemutatkozása.

2017. október 8. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható az október 15-i hangverseny programja.

2017. október 2. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az október 7-i kirándulás részletei.

2017. október 1. Honlapunk új menüponttal bővült: a Letölthető dokumentumok menüpontra kattintva elérhetőek a plébániai ügyintézéshez szükséges kitöltendő dokumentumok. A menüpontot folyamatosan bővítjük.

2017. június 18. Honlapunk új menüponttal bővült: a Galéria menüpontra kattintva plébániánk életének eseményeiből tekinthető meg néhány kép.

2017. június 10. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a június 17-i kirándulás részletei. A bal oldali menüpontban a Közösségeink menü új közösségekkel egészült ki.

2017. május 7. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2017. május-júniusi program.

2017. április 26. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a május 1-i kirándulás részletei.

2017. március 23. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az április 1-i kirándulás részletei.

2017. március 14. Frissítettük Családi délelőtt oldalát, olvasható az április 2-i program.

2017. március 14. Frissítettük a Hittanóráinak és egyéb programjainak rendje oldalt, elérhetőek a felső tagozatos hittan pontos időpontjai.

2017. március 4. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a március 11-i kirándulás részletei.

2017. február 7. Frissítettük a Felnőtt hittanok oldalt, olvashatóak a 2. félév hittanóráinak pontos időpontjai.

2017. február 7. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a február 18-i kirándulás részletei.

2017. január 9. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, elérhető a 2017. január-februári program.

2017. január 9. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a január 21-i kirándulás részletei.

2016. december 26. Új menüpontot hoztunk létre Cikkek templomunkról címmel, ahol feltüntetjük a templomunkról készült cikkek és videók címét, valamint internetes elérhetőségüket.

2016. december 17. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható a január 1-i újévi hangverseny programja.

2016. november 2. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók a november 12-i kirándulás részletei.

2016. szeptember 30. Frissítettük a Zuglói Orgonaestek menüpontot. Olvasható az október 9-i hangverseny programja.

2016. szeptember 28. Frissítettük a Bosnyák téri gyerekes kirándulás oldalát, olvashatók az október 8-i kirándulás részletei.

2016. szeptember 22. Új menüpontjainkban tájékozódhatunk a Zuglói Orgonaestek programsorozatunkról, valamint megtekinthetjük plébániánk illetékességi területének térképét.

2016. szeptember 18. Frissítettük a Családi délelőtt oldalát, olvasható az október 2-i program.

2016. augusztus 27. Elérhető a 2016/2017-es tanév Hittanóráinak és egyéb programjainak rendje. A közösségekhez tartozó információk frissítésén még folyamatosan dolgozunk.

2016. augusztus 26. Frissítettük a Ministránsok közösségének oldalát, a 2016/2017-es tanév első találkozója szeptember 16-án lesz.

2016. augusztus 24. Frissítettük a Fiatal házasok közösségének oldalát, elérhető idei első találkozójuk időpontja, valamint saját honlapjuk elérhetősége is.

2016. augusztus 9. A főoldalon nyomon követhetőek nyári táboraink. Folyamatosan dolgozunk a Szentségkiszolgáltatás menüponton. Augusztus 27-től elérhető lesz a 2016/2017-es tanév hittanóráinak rendje.

2016. május 18. A honlap újraindult, a hibákat folyamatosan javítjuk, a még hiányzó tartalmakat pótoljuk.

 

Kedves látogatónk! Honlapunkat feltörték, az oldal újraindításán dolgozunk, sajnos újra kell telepíteni az egészet egy másik szerveren. Ez kb. 1 hetet vesz igénybe, addig is köszönjük türelmét!
Mészáros Tibor

  

PLÉBÁNIÁNK PAPJAI

Plébánosunk: BÁRÁNY BÉLA

Született Varsányban, 1955. január 8., szentelték Mátraverebély-Szentkúton, 1980. június 15. VI. éves a Központi Szemináriumban 1980-81, káplán Nyergesújfalun 1981-83, Nagymaroson 1983-89, Bp.-Zuglóban 1989-2005. Helyettes plébános ugyanott 2005-2008. Plébános Bp.-Zuglóban 2008-tól. A fõegyházmegye hitoktatási felügyelõje 2005. augusztus 1 - 2020. június 15.

Papi jelmondata: "Neki növekednie kell, nekem kisebbednem!" (Jn 3,30)

  • Elérhetõségei:
  • Telefon: 468-2588
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

  Káplánunk: MÁTÉ JÁNOS KRISTÓF

Szentelték Esztergomban 2020. június 13-án. Káplán a Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébánián 2020-2023Káplán a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébánián 2023. augusztus 1-től.


Papi jelmondata: "Ne félj, hanem beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok; mondja az Úr" (ApCsel 18,9b) 

  • Elérhetőségei:
  • Telefon: 468-2356
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

  

Káplánunk: SCHMOTZER KRISTÓF

Született Budapesten. Diakónusi gyakorlaton az Albertfalvi Szent Mihály Plébánián. Szentelték Esztergomban 2024. június 15-én. Káplán a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébánián 2024. augusztus 1-től.

 Papi jelmondata: "Ne félj, mert veled vagyok..." (Iz 41,10)

Elérhetőségei:

  • Telefon: 383-0772
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

NÁLUNK SZOLGÁLT PAPOK

  

KISS GÉZA IMRE

Született Budapesten, 1988. szeptember 22-én, szentelték Esztergomban 2021. június 19-én. Diakónusi gyakorlatát a Budapest-Soroksári Nagyboldogasszony főplébánián töltötte 2020-2021-ben. Káplán a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébánián 2021-2024. Káplán a Budapest-Szentistvánvárosi Szent István Király (Bazilika) Plébánián 2024. augusztus 1-től.

 Papi jelmondata: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,16)

Elérhetőségei:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FEHÉR ZOLTÁN

Született Balassagyarmaton, 1995. január 30-án, szentelték Esztergomban 2019. június 15-én. Káplán a Budapest-Szentistvánvárosi Szent István király (Bazilika, társszékesegyház) plébánián 2019-2021Káplán a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébánián 2021-2023. Plébániai kormányzó a Budapest-Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Templomban 2023. augusztus 1-től.


Papi jelmondata: "Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mk 10,45)

  • Elérhetőségei:
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Újpalotai Boldog Salkaházi Sára templom

 GYURÁSZ KRISZTIÁN

Született Besztercebányán, 1989-ben, szentelték Esztergomban 2020. június 13-án. Káplán Bp-Zuglóban 2020-2021. Érseki titkár és szertartó 2021. augusztus 1-től.


Elérhetőségei:

  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

   

 MOGDA PETRU MIHAÍTA

Született Vidrán (Románia), 1984-ben, szentelték Iasiban 2010. június 11-én. Káplán 2010-2012 között Raducaneniben. Kisegítő lelkész a Bp-Felsővizivárosi Szent Anna plébánián és a román közösség plébániai kormányzója. 2015-2019 között kisegítő lelkész Olaszországban, Schioban.

Káplán a Bp-Angyalföldi Szent László plébánián 2019-2020. Káplán Bp-Zuglóban 2020-2021. Plébániai kormányzó Pomáz-Csobánkán 2021. július 1-től.

 

Elérhetőségei:

  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pomázi Szent István király Plébánia

 LAK GÁBOR

Született Budapesten 1980-ban, szentelték Esztergomban 2007. június 16-án. Káplán Bp-Zuglóban 2019-2020.

Elérhetőségei:

Káplán (Budapesti Magyar Szentek plébánia)

Budapesti Magyar Szentek temploma

 

 

 

UMHAUSER ÁDÁM

Született Miskolcon 1991-ben, szentelték 2017. június 10-én Esztergomban. Káplán Bp-Zuglóban 2017-2020.

 

 

 

 

SZILI ANDRÁS

Született Budapesten 1986-ban, szentelték Esztergomban 2012. június 16-án. Káplán a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébánián 2016-2019. A Budapesten élő spanyol anyanyelvű hívek lelkésze 2015. november 30-tól.

Elérhetőségei:

Plébániai kormányzó (Budapest-Békásmegyer-Ófalui Szent József plébánia)

Békásmegyeri Szent József Templom

Plébániai kormányzó (Budapest-Szentendrei úti Kövi Szűz Mária Plébánia)

Szentendrei úti Kövi Szűz Mária Plébánia 

 

ALMÁSY TAMÁS

Született Budapesten 1965-ben, szentelték Esztergomban 2011. június 18-án. Káplán a Budapest-Zugló Páduai Szent Antal plébánián 2011-2017. A mozgássérültek lelki gondozásának referense 2016. augusztus 1-től.

Elérhetőségei:

Plébániai kormányzó (Budapest-Pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia)

Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia

 

 

KULCSÁR SÁNDOR

Született Székesfehérváron, 1972. július 2., szentelték Esztergomban, 2012. június 16. Káplán Bp.-Zuglóban 2012-2016.

  • Elérhetőségei:
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Plébános (Budapest-Rákospalota-MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia)

 

  

 

RAJK JÁNOS

Született Esztergomban, 1984. február 8., szentelték Esztergomban, 2008. június 14. Káplán Bp.-Zuglóban 2008-2012.

Elérhetőségei:

Plébániai kormányzó (Dági Alexandriai Szent Katalin Plébánia, Sárisápi Szent Imre Plébánia, Csolnoki Nepomuki Szent János Plébánia)

 

 


VARGA ZOLTÁN

Született Vácott, 1978. január 24., szentelték Esztergomban, 2006. június 17. Káplán Bp.-Zuglóban 2009-2011.

  • Elérhetőségei:
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Plébániai kormányzó (Budakalász - Szentistvántelepi Szent István Plébánia)
  • Plébános (Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia)




BALOGH ATTILA

Született Budapesten, 1970. augusztus 29., szentelték Esztergomban, 1996. június 15. Káplán Bp.-Zuglóban 1996-2009.



 

ELHUNYT PAPJAINK

NAGY IMRE atya

Imre atya 1934. május 24-én született Budapesten, a Bethesda kórházban. Esztergomban szentelték pappá 1958. június 15-én. Ezután kisegítõ volt a Budapest-Rózsafüzér Királynéja lelkészségen. 1959-ben beosztás nélkül. 1961. június 29-én harmadrendû vádlottként államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták, két évi börtönre ítélték. Szeptember 7-ig Budapesten, a Gyorskocsi utcában, ezután a Kozma utcai börtönben ült. 1962. október 29-én szabadult. Papi hivatását nem gyakorolhatta, ezért a dorogi Szénfeldolgozó Vegyipari Vállalatnál dolgozott. 1963 márciusától lett káplán Szécsényben, 1965-ben Budapest-Zuglóban, azaz nálunk. Plébánosi kinevezését 1980-ban kapja meg Budapest-Külsõangyalföldre, a Rokolya utcai templomhoz. 1982-ben Budapest-Felsõkrisztinavárosba kerül. 1995-tõl Budapest-Zuglóban, azaz nálunk plébános. 1972-tõl Esztergomi Érseki Fõszentszéki bíró, 1980-ban érseki tanácsos, 1982-ben Pest-északi espereskerület espereshelyettese, 1985 - 1992 között a Szentháromságról nevezett budafelhévizi c. prépost. 1992-tõl esztergomi fõszékesegyházi káptalanban protonotárius, mesterkanonok, 1994-tõl a Szent Imre stallumban olvasókanonok. 1995-tõl a Prímási Bíróság megbízott elnöke. 1990-1995 között budapesti érseki általános helynök. 2007. december 2-án, hajnalban hazatért az Úrhoz, amikor lelke csendesen belehullt az Örök Jóság szeretõ karjaiba.

ÚJSÁGCIKKEK IMRE ATYÁRÓL: Újember címû újságban megjelent cikk Imre atyáról ide kattintva olvasható!
A Felsõkrisztinai plébánia újságjában megjelent cikk ide kattintva olvasható!



RUBINT FERENC JÁNOS EV. O.Praem.

1935. november 1-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. 1954-ben tett érettségi vizsgája után az Esztergomi Fõegyházmegye kispapja lett. Fõpásztora a Központi Szemináriumba küldte. Teológiai tanulmányait mindvégig kiváló eredménnyel végezte. Már diákonus volt, amikor 1959 tavaszán társaival együtt állami nyomásra eltávolították a Központi Szemináriumból. 1959. december 19-én szentelte pappá Szabó Imre esztergomi segédpüspök zárt ajtók mögött a Kassai-téri Szentlélek templomban az Esztergomi Fõegyházmegye titulusára, de beosztást nem kapott. Ettõl kezdve különféle állásokban fizikai munkát végzett, majd az építõiparban mûszaki tisztviselõ lett. Mindeközben két másik társával megtalálta a kapcsolatot a Premontrei Renddel. Õk hárman lettek a szétszóratás éveiben a késõbb újraalakult Gödöllõi Perjelség közép-generációja. Ferenc atya 1960. augusztus 28-án egyszerû fogadalmat tett, a rendben János evangelista nevét kapta. 1963. augusztus 28-án letette az ünnepélyes fogadalmat Fényi Ottó kezébe a romos zsámbéki prépostsági templom titulusára. 1967-ben fõiskolai tanulmányok után építész szaktechnikusi diplomát szerzett. 1967-tõl 1969-ig a Bányászati Tervezõ Intézet statikus szerkesztõje volt, majd két éven át a Pécsi Egyházmegye részére építész szaktanácsadóként dolgozott. 1970-tõl 1990-ig ismét a Bányászati Tervezõ Intézet alkalmazta statikus tervezõként. Polgári foglalkozása mellett lehetõség szerint mindig vállalt lelkipásztori kisegítést is. Korábban az Egri Fõegyházmegye északi részein, és különösen sokat segített Balogh István atya plébániáján, Göncön. Késõbb elöljárója megbízta õt, mint a titokban létezõ zsámbéki premontrei közösség tagját a zsámbéki plébánia állandó kisegítésével. 1990-ben Szakos József székesfehérvári megyéspüspök az újjáalakult a Gödöllõi Perjelségre bízta a plébánia lelkipásztori ellátását. Az elsõ premontrei plébános Ferenc atya volt Zsámbékon, és kevés ideig a mányi plébánia vezetésével is megbízták. 1991-tõl 1997-ig Budapesten a Pozsonyi-úti premontrei kápolnában kisegítõ lelkész volt. Ezután egészségi állapotának romlása miatt a Bosnyák-téri Páduai Szt. Antal templomban vállalt kisegítést, és a templom keresett gyóntatója volt. Ebben az idõben egészségi állapota egyre romlott, ezért 2005-ben befogadták Székesfehérváron az Országos Papi Otthonba. Utolsó éveiben alázattal fogadta a betegséget és a kiszolgáltatottságot. Végül agyvérzést kapott, és az idõs paptestvérek imádságos közösségében visszaadta lelkét Teremtõjének 2007. december 13-án.



MÁK FERENC

Született Patakon, 1941. január 21., szentelték Esztergomban, 1964. június 21. VI. éves 1964-65, káplán Szobon 1965-67, Bp.-Ferencvárosban 1967-68, Csolnokon 1968-73, Bp.-Alsóvízivárosban 1973-75, Bp.-Zuglóban 1975-96, plébános Bp.-Árpád-házi Szent Margit (XIII. kerület) plébánián 1996-2006. Helyettes esperes 2000 - 2006. Elhunyt 2006. június 13-án.







FUNDELIUS VILMOS

Született Budapesten, 1915. május 28., szentelték Esztergomban, 1939. február 26. Káplán Bp.-Külsõferencvárosban 1939, Dorog-Szent Borbála plébánián 1939-41, Párkányon 1941-43, Balassagyarmaton 1943-44, Bp.-Krisztinavárosban 1944-47, Bp.-Józsefvárosban 1947–48, Bp.-Felsõkrisztinavárosban 1948–50, Bp.-Ferencvárosban 1950-55, Dunakilitiben 1955-56, Bp., Óbuda Segítõ Szûz Mária kápolnaigazgatóságon 1956-57, templomigazgató Bp., Belvárosi Szent Anna templomigazgatóságon 1957, káplán Bp.-Zuglóban 1957-58, templomigazgató Bp., Jézus Szíve (VIII. kerület) templomigazgatóságon 1958-59, lelkész Bp.-Külsõangyalföldön 1959-68, plébános uo. 1968-80, Bp.-Zuglóban 1980-94, nyugállományban 1995-2005. Elhunyt 2005. február 17-én. Fõegyházmegyei tanácsos 1962, érseki tanácsos 1976, tb. kanonok 1977-84, c. apát 1979, protonotárius, kanonok 1984, fõesperes 1989-95, é. fõesperes 1995. -2005.



Közreadjuk plébániánk illetékességi területének térképét. Nagyobb felbontásban ide kattintva is megtekinthető.

A plébániánkhoz tartozó utcajegyzék (házszámokkal) ide kattintva érhető el.

 

A budapesti plébániák területi beosztása ide kattintva érhető el.

Cikkek

Új tető születésnapra

2016. június 30.

 

 Megszólaltak a zuglói Páduai Szent Antal-plébániatemplom harangjai

2014. szeptember 21.

 

 Erdő Péter bíboros áldotta meg a budapesti Bosnyák téri templom toronysisakját

2014. január 21.

 

 Megmutatta, hogy az ember élete árán is kitarthat a hite mellett...

Bárány Béla zuglói plébános Meszlényi Zoltánról

2009. október 22.

 

Videók

 Felszentelték Zugló új harangjait

        Zuglói Lapok, 2014. szeptember 21.

  Megszólalnak harangjaink

         2014. szeptember 21.

   Megszólaltak a Bosnyák téri templom harangjai

        Hírek, 2014. szeptember 23.

  Befejeződött a harangok öntése

        Zuglói Lapok, 2014. augusztus 25.

   Készülnek Zugló új harangjai

        Zuglói Lapok, 2014. július 2.

 

Helyére került a templomóra

        Zuglói Lapok, 2014. március 21.

 

Bokréta-ünnep a templom legmagasabb pontjának tiszteletére

       Zuglói Lapok, 2014. január 26.

 

Toronysisak díszeleg a Páduai Szent Antal Plébániatemplomon

        Zuglói Lapok, 2014. január 21.

  Bosnyák téri Páduai Szent Antal Templom toronysüveg felhelyezése

        Farkas Pál Balázs, Nemes Vince, 2014. február 1.

   Felkerült a toronysisak a Bosnyák téri templomra

        Kálmán László, 2014. január 21.

   Tornyot kap a Bosnyák téri templom

        Zuglói Lapok, 2013. október 1.

Joomla Template: from JoomlaShack