VASÁRNAPI GONDOLATOK
"B" ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP - Mk 13,24-32
„A világ vége demokratikus. Akár a halál. Elkerülhetetlen, és sem a Nobel-díj, sem a korona, sem a milliárdok a bankszámlán nem változtatnak rajta.” (Kiss Ulrich SJ)
Az emberek képzeletét mindig foglalkoztatta a kezdet és a vég kérdése. Érdeklődik iránta a tudomány, izgalmas témája a művészetnek, válaszkeresésre ösztönzi a különböző vallásokat. Egyes gondolkodók szerint a világegyetem a széthullás állapota felé tart, amit az entrópia törvénye és a táguló világegyetem jelensége valószínűsít. Nem véletlen, hogy ebben a lényeges kérdésben Jézus is nyilatkozott. Megjövendölte a világ végét, és távozása alkalmával ajándékul adta visszatérése ígéretét. Ha a jövendölés képeit vesszük szemügyre, akkor sokakat elfog a rettegés, a félelem. Főképpen, ha még hozzávesszük a XIII. szd-ban keletkezett gyászmisei szekvenciát. (Dies irae, dies illa) Gondoljuk hozzá Verdi: Requiem c. művének idevágó részeit az ének- és zenekar részvételével, és akkor talán még a hideg is futkos a hátunkon.
Ama végső harag napja,
a világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja.
Reszket akkor holt meg élő,
ha megjön a Nagy Ítélő,
mindeneket lattal mérő.
Csodakürtök zengenek meg,
sírok éjén átremegnek,
ítéletre mindeneknek.
Én szegény, ott mit beszéljek,
pártfogómul kit reméljek,
hol a szent is alig él meg.
Vigyázzunk azokkal, akik a félelmet, a rettegést akarják elültetni lelkünkbe és riogatnak a világ végi eseményekkel kapcsán, jelezve pl. annak állítólagos időpontját is. Jó néhány évvel ezelőtt, amikor megjelent a francia orvos, asztrológus, Michel de Nostre-Dame, Nostradamus (+1566) könyve, döbbentem láttam, hallottam, hogy egyesek buzgóbban tanulmányozzák, mint az Írást. Hajtott a kíváncsiság, én is elolvastam, és amikor fehéren-feketén láttam leírva, hogy szerinte a világ vége 3797-ben lesz, letettem a könyvet és megkönnyebbültem. Nem azért, mert akkor én már nem leszek a Földön, hanem azért, mert aki okosabb akar lenni az angyaloknál, akik nem ismerik a pontos dátumot, de a Fiúnál is, aki szintén nem tudja, csak az Atya, az önmagát teszi nevetségessé.
A keresztény embernek nem félnie kell a világ végétől, hanem örülnie kell annak, hogy Krisztussal találkozik. Félt-e valaki a gyermekként megszületett Isten Fiától Heródesen kívül? Nem. - Félt-e a valaki a Galileát, Szamariát, és Júdeát bejáró, tanító, csodákat tevő Jézustól? Nem. - Félt-e valaki a kereszten szenvedő, és meghalt Krisztustól? Nem. Feltámadása után pedig maga Jézus bátorítja apostolait: „Ne féljetek!” Fél-e valaki az oltáron a kenyér és bor színe alatt csendben megjelenő Úr Krisztustól? Nem. Akkor miért kellene félnünk Tőle, amikor a világ végén visszatér? Ő ugyanaz lesz, aki korábban volt, akitől nem féltek, mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13,8)
Jézus második eljövetelével kapcsolatban nem az a fontos, hogy mikor és hogyan történik, hanem az, hogy KI érkezik. A hívő ember nem a találgatásokkal törődik, hanem azzal, hogy minél értékesebben töltse el jelenét, a pillanatot, amit ajándékba kapott Istentől.
Mert jelenünkön múlik a jövőnk, de az örök jövőnk is. Ha viszont nem ismerjük az időpontot, akkor az ember dolga a várakozás, és a készenlét, ami már az adventi szent időre utal. Erre döbbent rá Árpád-házi Szt. Erzsébet (+1231) is, aki összekapcsolta jelenét az örök élet iránti vágyakozásával. Vagyonából jót tett másokkal, segítette, ápolta a betegeket, szegényeket, kamatoztatta talentumait, testi-lelki-szellemi kincseit.
Ahogyan Szent-Gály Kata (+2000) magyar írónő, egy róla szóló versben írja:
„Nem gondolt arra, hogy szent lesz, soha:
derék embernek volt az asszonya,
szívből szerette s boldog volt nagyon,
gyerek-fiatalon.
Egy szív, egy lélek, egy kézben a kéz,
arcán a mosoly szinte megigéz,
három kis szempárt zár a csókja le,
ez kincse, mindene…
Nem tett ő semmi különös nagyot,
csak szeretett és mindig pazarolt:
egész komolyan vette, amit a Krisztus Úr tanít.”
Az igazság keresésére, a jóság megízlelésére, a szépség igézetére, a szeretet mámorára teremtett ember csak a végtelen Igazság, Jóság, Szépség és Szeretet tenyerén éri el teljességét. Ez lesz az a nagy Hajnal, amelyet nem követ éjszaka; az a nagy Tavasz, amely után nem jön ősz és tél; az a nagy Találkozás, amelyet nem szakít meg az elválás; az a nagy Élet, amely már végérvényesen túl van a halálon.
