„A“ ADVENT 3. VASÁRNAPJA

2025. december 14.

Jézus Krisztus – az öröm forrása – árasszon el minket békés örömével!

Olvasmány: Iz 35,1–6.10      

Szentlecke: Jak 5,7–10          

Evangélium: Mt 11,2 –11

„Mintha kihűlt volna az öröm a földön. Néha, pillanatokra, parázslik még valahol. Az ember lelke mélyén él az emlék valamilyen derűs, napfényes, játékos világról, ahol a kötelesség szórakozás is, az erőfeszítés kellemes és értelmes... Nézd meg az arcokat! Amerre jársz, a világban, a kis és nagy közösségeken belül, mennyire feldúltak az arcok, milyen gyanakvók, mennyi feszültség, feloldatlan bizalmatlanság, görcsös ellenkezés az arcvonásokban! Ez mind a magány feszültsége”. – Így ír a magyar író, Márai Sándor (+1989) egyik könyvében. Pedig örömre mind a testünknek, mind a lelkünknek szüksége van. Kereszténységünk lényege a szeretet, az pedig az öröm kiapadhatatlan forrása. A gyerekek átlagosan négyszázszor nevetnek egy nap, a felnőttek csupán tizenötször – állapította meg egy felmérés alapján egy holland professzor.

Örömünk elsődleges oka, forrása az a tudat, hogy „velünk az Isten” (Mt 1,14). Senki sincs annyit és úgy velünk, mint gondviselő Istenünk, akinek mindannyian gyermekei vagyunk.

A valódi öröm nem a külső körülményektől függ, hiszen nem kívülről árad befelé, hanem fordítva: belülről kifelé. Keresztelő Szent János a börtönben is megtalálja az örömet. Elküldi tanítványait Jézushoz, hogy Ő-e az Eljövendő vagy más? Jézus csupa örömteli dolgot közöl a hírvivőkkel, amit közölnek Jánossal. Ő azonban nem nehezményezi, hogy Jézus nem látogatja meg és nem szabadítja ki. Türelmesen várja élete beteljesedését. János evangéliumában ezt mondja önmagáról: „Az a vőlegény, akié a menyasszony, a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes” (Jn 3,29).

Leo Buscagliat (+1998) a híres amerikai írót, gyógypedagógus professzort egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste. A győztes egy négyéves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Ez az öreg bácsi naponta sok időt töltött a kertjében, sokszor szomorúan, kedvetlenül, sírva. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált ott valójában, a gyermek ezt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni”.

Az örömet keresni kell, a fájdalom ránk talál.

Megkeresni a csodálkozás örömét,

rátalálni a csend örömére,

felfedezni a találkozásokban rejlő örömet:

Istenben az embert - emberben az Istent.

Az öröm akkor igazi, ha megosztom.

Az öröm örömet vált ki.

Nem az a legfontosabb, hogy kapjam,

hanem az, hogy adjam,

és úgy örüljek más boldogságának,

mintha az enyém volna!

Heti útravaló: Ha családtagjaimat, vagy mást valami nagy öröm ér, adjak hálát érte Istennek én is csendes imádságaimban és kérjem számára a gondviselés kegyelmét és a testi-lelki egészség ajándékát!