„B“ ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP
2024. szeptember 8.
Testi-lelki Orvosunk, Jézus Krisztus, áldja meg vasárnapunkat és az előttünk álló hetet!
Olvasmány: Iz 35,4-7a
Szentlecke: Jak 2,1-5
Evangélium: Mk 7,31-37
Krisztus előtt ezer évvel, tehát idestova háromezer esztendővel ezelőtt így fohászkodik a zsoltáros: „Bárcsak meghallanátok ma a szavát, ne keményítsétek meg szíveteket!” (Zsolt 95,8) Vegyük ehhez még Jézus szavait, aki szintén ezt rója fel hallgatóinak: „Miért nem értitek beszédemet? Azért, mert nem tudjátok meghallgatni szavaimat”. (Jn 8,43)
A hallás nagy ajándéka Istennek. Vajon hányszor szoktuk ezt megköszönni Teremtőnknek? Létezik azonban belső hallás is. Isten folyton szólít minket, de csak akkor halljuk meg szavát, ha belső hallásunk nyitott. Ez manapság azért nem könnyű, mert a világ a maga külső zajaival kifelé fordítja figyelmünket. Hallásunk tehát szellemi, lelki síkon is megromlott. Valaki ezt úgy fogalmazta meg – talán egy kissé erősen – hogy minden barbárság a lármával kezdődik. Sok ember él köztünk, aki az evangéliumi történetben szereplő siketnéma szomorú sorsában osztozik. De az is tény, hogy hallani és beszélni tudó emberek között is sokan vannak, akik nehezen tudnak kapcsolatot teremteni: meghallgatni a másikat, megérteni, mi a fontos a másiknak, törődni a másikkal. Pedig a csend nagyon fontos életünkben.
A siketek jelbeszéddel kommunikálnak és megértik egymást. Mi, akik rendesen hallunk, szintén jeleket küldözgetünk egymásnak szüntelen. Jelfogó és jelküldő rendszerek folyamatos működése szövi át mindennapjainkat. S miközben a verbális, írásbeli vagy rajzolt jelek világából fokozatosan bonyolódó magnetikus, meg elektronikus jelvilágot fonunk magunk köré – a bölcs Isten jókedvűen mosolyog. Azon mulat, hogy milyen büszkék vagyunk az utóbbi évtizedekben különösen fontosnak tartott felfedezéseinkre, míg Ő már modern eszközeink feltalálása előtt jelekre építette az emberrel folytatott párbeszédét. Isten mindig jelez nekünk. A történelemben, a természetben, a Szentírásban, az Egyház által…
Tóth Árpád, a „Lélektől lélekig” c. versében arról ír, hogy hiába vannak a jelek, ha nem vesszük észre és nincs találkozás:
„…Tán fáj a csillagoknak a magány,
a térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
a jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
mint egymástól itt a földi szívek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj barátság, ó, jaj, szerelem,
ó, jaj, az út lélektől lélekig,
küldözgetjük a szem csüggedt sugarát
s köztünk a roppant jeges űr lakik”.
Isten sohasem szünteti be az adást. Az újszövetségben Szent József lett a hallás és engedelmesség jelképévé: az álomban vagy jelenésben hallott angyali utasítást követi cselekedeteivel. Szó szerint csupa fül, s ezért a Példabeszédek könyvében olvasható intés megszemélyesítője: „Nyisd ki a füledet, és halld meg szavaimat, igyekezz szíveddel megérteni őket”. (22,17)
Döntő jelentőségű Jézus csodatettében, hogy megszünteti a siketnéma kapcsolatteremtési nehézségét. Jézus szava: „effeta” arámul azt jelenti, hogy „nyílj meg!” Szinte érezzük, hogy ez a felszólítás nem csupán a beteg testrésznek, hanem az egész embernek szól. Nyílj meg az Isten szavára! Nyílj meg embertársaid felé! Nyílj meg Isten gondviselő tetteinek észrevételére! Nyílj meg az általa teremtett természet csodás titkainak felismerésére! Nyílj meg az előítélet nélküli véleményformálásra! Engedjük, hogy az Úr megnyissa a mi fülünket és szívünket is, és „ha nem értjük Krisztus szavát, nézzünk magunkba: hagytuk-e, hogy a Csend megélesítse belső hallásunkat”? /Szent-Gály Kata/
Heti útravaló: Naponta legalább egyszer köszönjem meg érzékszerveimet Istennek, a látás, - hallás, - beszéd, - szaglás, - ízlelés és tapintás ajándékát! Naponta mindig másikat! Képzeljem el, ha nem működne bennem és imádkozzam azokért, akik ezek valamelyikének híjával vannak!
