„Jóllehet fönséges méltóságuk az angyalok fölé emeli őket, mégis gyenge, törékeny emberek maradnak..., rendkívüli szükségük van az imáinkra...” - írja a papokról Kis Szent Teréz.
2003 Adventjén néhányunk szívét megérintették ezek a szavak, amelyeket az „Imakoszorú papokért és diakónusokért” c. kiadványban olvastunk, amelyet a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség adott ki 2000-ben. Szűz Mária kezébe helyeztük a szándékunkat és a papjainkat. 2004. január 10-én megalakult az első papi imakoszorú, amelyet pár napon belül több is követett. Plébániánk minden papja köré először női, majd férfi imakoszorúk is alakultak. Azóta 29 papért 139-en imádkozunk, életünk minden napján, személyes belső elköteleződéssel. (Néhányan háttérimádsággal is erősítenek bennünket.)
Rendszeres összejöveteleink nincsenek, de a tagjaink gyakran részt vesznek a plébánia életében adódó munkákban, közös imádságokban. Egy hagyományunk is kialakult az évek során: 2008 óta a papjainkért és tagjainkért minden év elején szentmisét kérünk az atyáktól, amely után személyesen is köszönthetjük őket a Jézus Szíve kápolnában, hogy az áldásaikkal folytathassuk a mindennapjainkat, hiszen összetartozunk. Hála és köszönet mindenért Istennek!
Megköszönjük és kérjük az imádságot papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért! Meggyőződésünk, hogy a mai világban ez különösen fontos!
Örömmel várjuk az esetleges kérdéseket vagy a csatlakozási szándékokat.
A 2017. év Juniálisán, imádságos szeretettel,
Albertné Révay Rita
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Huszadik évfordulónkon ünnepi szentmisén adtunk hálát Istennek minden kegyelemért 2023. február 5-én, amelyről a Keresztény Élet is beszámolt a 2023. február 19-i számában (ide kattintva).
A szentmise után a jelen lévő atyákkal közösen énekeltük el a 'Salve Regina' éneket, majd az atyák külön áldásban is részesítettek bennünket. Az erről készült videófelvétel ide kattintva érhető el. DEO GRATIAS!
* * *
A Keresztény Élet 2022. 3. számában (30.évf. január 16.) híradás jelent meg a Papi imakoszorúink hálaadó szentmiséjéről. Ezúton is köszönjük a misét, az áldást, a közös Salve Regina-éneklésünk hangfelvételét és a híradásokat is. A videó ide kattintva érhető el.
* * *
2021. március: A tavalyról most őszre tolódott budapesti EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS évében, Trianon 101. évfordulóján, a pandémia második évének fenyegetettségében, 2021 különös Nagyböjtjén, március 26-án pénteken különleges módon jártuk végig a Keresztutat a papjainkért, on-line módon, de lélekben egységben: "Szűz Mária, jóságos anyánk! Esdj ki számunkra sok szent papot! Amen"
Keresztút a papokért ide kattintva.
* * *
A Keresztény Élet 2021. január 24-i számában híradás jelent meg a Papi imakoszorúink hálaadó szentmiséjéről.
* * *
Szentmise 2017 januárjában
Szentmise 2019 januárjában
* * *
Papi imakoszorúink fennállásának 15. évfordulóján cikk jelent meg a Keresztény Élet 2019. január 20-i számában, amit ezúton is köszönünk.