Az alábbiakban közreadjuk a Nagyhét és a Húsvét szentmiséinek és szertartásainak rendjét, valamint a gyóntatási időpontokat.

  Kedves Testvérek!

  Hagyományainkhoz híven, idén is szervezünk plébániánkon nagyböjti lelkigyakorlatot a felnőtt korosztálynak.

  A lelkinap időpontja: április 1. (szombat), 14.00-17.30, majd a lelkinap az este 6 órás szentmisével zárul.

  Helyszíne: plébánia (Bosnyák u. 26.)

  A lelkinap vezetője: Lejtényi Emánuel atya, a Bp-Pestszentlőrinci főplébánia káplánja

Szeretettel várunk mindenkit!

A zuglói atyák

  Kedves Szülők, kedves Gyerekek!

  Ahogyan azt már a nagytábori utótalálkozón is hirdettük, az idei tanévben a 6-7. osztályosoknak is szeretnénk közösségi alkalmakat teremteni havonta egyszer, hogy a hittanórákon kívül is legyen lehetőségünk egymással találkozni. Fő célunk, hogy a plébániához kötődő fiatalok a maguk korosztályában kis közösségben is együtt lehessenek az egész év folyamán. Közösen szerzett élményekkel (ima, játék, kirándulás, beszélgetés stb.) gazdagítsák egymást, csapattá kovácsolódjanak (kezdetben vezetői segítséggel), hogy később, önállósulásuk után, saját maguk szervezzenek majd programokat.

  Az utóbbi években templomunkon-templomunkban számos felújítás történt. Ennek kapcsán több fénykép is előkerült: a régi templomról (képünk jobb oldalán a háttérben), a mai templom építéséről. Ezeket adjuk most közre egy kb. 5 perces kisfilm formájában, amely ide kattintva érhető el.

Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket Piotr Stefaniak, lengyel történész, harmadrendi domonkos szerzetes előadására.

Időpont:  2017. március 11. (szombat), 16:00

Helyszín: Plébánia hittanterme (Bosnyák u. 26., 15-ös kapucsengő)

Előadás címe: Árpád-ház gyöngyszemei, IV. Béla király szent és boldog gyermekei

  2017-ben is szervezünk plébániai farsangi bált:

  - gyerekeknek február 19-én (vasárnap) 10-13 óra között a Plébánián,

  - felnőtteknek február 25-én (szombaton) 19:30 - 01:30 között a Németh Imre Általános Iskolában.

  A meghívó ide kattintva elérhető. Jelentkezni e-mailben és telefonon is lehet (név, e-mail cím és résztvevők számának megadásával), vagy a sekrestyében átvehető jelentkezési lap leadásával.

 

Január 15-én, vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, a magyarországi egyházak egyik legnagyobb közös rendezvénye. Az egyhetes programsorozat január 22-ig tart. Az imahét idei témája a megbékélés, mottója a Pál apostol Korintusiakhoz írt második leveléből vett mondat: „Krisztus szeretete szorongat minket.” Az imahét szimbólumai a megosztottságot jelképező fal és a Jézust, a világ világosságát jelképező gyertya.

ÖKUMENIKUS IMAHÉT PROGRAMJA

ZUGLÓ – 2017

Joomla Template: by JoomlaShack