„Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456” címmel ünnepi megemlékezést tartunk templomunk előtt és templomunkban, július 22-én, pénteken 16 órától az 566 évvel ezelőtti nándorfehérvári diadal emlékére. A megemlékezés az esti 6 órai szentmisével ér véget.

Közreműködnek: Németh Ferenc, Dévai Nagy Kamilla, Pitti Katalin, Éliás Tibor, Hegedűs Szabolcs, valamint Takács Bence – narrátor, műsorvezető.

A Jézus Szíve kápolnában szentmisék előtt és után augusztus végéig megtekinthető Mátyás király Kálváriájának, illetőleg Halotti Pajzsának hiteles másolata.

Jó szívvel és örömmel várjuk az érdeklődőket!

Kedves Testvérek!

A Galéria menüpontban elérhetők a június 12-i juniális fényképei.

Köszönet a szervezőknek és minden résztvevőnek a családias, jó hangulatú együttlétért!

Kedves Bosis Közösségek, kedves Bosis Hívek!

2 év kihagyás után idén újra megszervezzük a templombúcsúnkhoz, Szent Antal ünnepéhez kapcsolódó juniálist.

Időpont: 2022. június 12. (vasárnap), a 9-es mise után kb. 10 - 13 óráig.

Helyszín: plébániakert.

Hoznivalók: süti, rágcsálnivaló, gyümölcs.

Lesz lehetőség ismerkedni templomi közösségünk tagjaival, beszélgetni, játszani, társasozni, énekelni. További részletek hamarosan.

Szeretettel várunk mindenkit!

Kedves Családok!

Május 22-én a 9-es mise után szeretettel várunk mindenkit a templomkertbe családi délelőttre (társasjátékozás és kiskórus is lesz).

A helyet biztosítjuk, mindenki hozzon egy kis rágcsát/gyümölcsöt, esetleg innivalót, amit szívesen megoszt a többiekkel is, és persze a jó hangulatot, no meg a kicsik és nagyok kedvenc társasjátékait se hagyjátok otthon!

Kérdés esetén keressetek bizalommal az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy a 06-20/5588447 telefonszámon.

A háború sajnos továbbra sem ért véget, a segítő szervezetek március végén a BOK csarnokba (korábban Syma / SAP csarnok – 1146 Budapest, XIV. ker. Dózsa György út 1.) költöztek át, és ott folytatják tevékenységüket éjjel-nappali szolgálatban. A feladatok meg vannak osztva a 6 nagy segélyszervezet között (Karitász, Málta, Reformátusok, Ökumenikusok, Baptisták, Vöröskereszt). Segítségre, támogatásra továbbra is nagy szükség van.

A legfrissebb információk a segítségnyújtás lehetőségeiről:

Kedves Testvérek!

Szeretnénk megkönnyíteni azon Testvéreink helyzetét, akik szívesen támogatnák az Ukrajnából menekülteket és a Kárpátalján élőket, de nehézséget okoz számukra a központi átvételi pontok (XIII. Szent László utca 26.; V. ker. Március 15. tér, Belvárosi templom; VI. ker. Rózsák tere, Árpád-házi Szent Erzsébet templom) megközelítése. Ezért plébániánk Karitász csoportja gyűjtést szervez. Az adományokat csak a meghirdetett időpontban áll módunkban átvenni, mivel azokat a gyűjtést követően most is azonnal átszállítjuk átvételi pontra, nekünk pedig nincs olyan helyiségünk, ahol tárolni tudnánk a korábban vagy az elkésve hozott adományokat. Figyeljünk arra, hogy csak az alábbiakban felsorolt dolgokat tudjuk átvenni. 

Gyűjtési időpont: 2022. május 14. (Szo) 12:30 - 15:30

Gyűjtés helyszíne: Jézus Szíve - kápolna

Lorettói litánia

Május 1-31. között, minden nap délután ½ 6-kor litánia templomunkban a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére, melyre örömmel várjuk a Szűzanya-tisztelőket, hogy ünnepélyesen köszönthessük égi Édesanyánkat.

A lorettói litánia szövege:

Joomla Templates: by JoomlaShack