Elhunyt Lukács József atya (1984-2017), aki 2005-ben kispapként együtt táborozott velünk.

Temetése május 20-án (szombaton) lesz az újpest-kertvárosi Szent István-plébániatemplomban 15 órai kezdettel.

Imádkozzunk érte!

A jelenések 100. évfordulójára kiadott emléklapunk ide kattintva olvasható és kinyomtatható.

Templomunkban május 13-án, az ünnepélyes reggeli szentmisén, az engesztelő imaórán és a körmeneten kb. 560 hívő vett részt.

 Lehetőség a személyi jövedelemadó 2*1%-ának önkéntes felajánlására.

Kedves Bosisok!

Idén is szeretettel várunk Benneteket a tavaszi biciklitúránkra!

Ez alkalommal újra a Velencei-tó körül biciklizünk. Több helyen szépen fejlesztették a bicikli utat.

Időpont: május 21. / vasárnap /

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk honlapunk minden olvasójának!

Hatnapos zarándokutat szervezünk autóbusszal Lengyelországba Árpád-házi Boldog Jolán nyomdokain 2017. április 24-29. között.

Zarándokaink elindultak. Imádkozzunk értük, hogy hitükben megerősödve, élményekkel gazdagodva térjenek haza!

 Az alábbiakban közreadjuk a Nagyhét és a Húsvét szentmiséinek és szertartásainak rendjét, valamint a gyóntatási időpontokat.

  Kedves Testvérek!

  Hagyományainkhoz híven, idén is szervezünk plébániánkon nagyböjti lelkigyakorlatot a felnőtt korosztálynak.

  A lelkinap időpontja: április 1. (szombat), 14.00-17.30, majd a lelkinap az este 6 órás szentmisével zárul.

  Helyszíne: plébánia (Bosnyák u. 26.)

  A lelkinap vezetője: Lejtényi Emánuel atya, a Bp-Pestszentlőrinci főplébánia káplánja

Szeretettel várunk mindenkit!

A zuglói atyák

Joomla Template: from JoomlaShack