Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 4-én kiadott járványügyi rendelkezéseit adjuk közre.

Kedves Fiatalok, Kicsik és Nagyok!

Idén is megszervezzük Nektek a tanévnyitó kirándulást, ahol közösen pihenhetjük ki az iskola első hetének fáradalmait. Sok szeretettel várunk Titeket szeptember 4-5-ig, péntek délutántól szombat estig egy kis közös kirándulásra, játékra, és jó idő esetén egy közös csobbanásra a Balatonba! Alsósok, felsősök és gimisek jelentkezését egyaránt várjuk! ?

Helyszín: Felsőörs

Indulás: 2020.09.04. péntek 16 órakor, a templom elől

Érkezés: 2020.09.05. szombat 20:30-ra, a templom elé

Jelentkezni ide kattintva, az űrlap kitöltésével tudtok, szeptember 3-ig.

Részvételi díj: 5000 forint

Hoznivalók:

Új atyáink, Péter és Krisztián atyák rövid életrajza és elérhetősége olvasható honlapunkon, a Papjaink menüpontban.

Fogadjuk őket szeretettel, hordozzuk őket imáinkban!

Kedves Testvérek!

Augusztus 7-én véget ért az idei - különleges körülmények között különleges módon megrendezett - 16. plébániai napközis táborunk.

A tábort idén 2 turnusban rendeztük meg:

   - július 6 - 10. között összesen 38 gyerekkel táborozott összesen 23 vezető. A legtöbben a csütörtöki napon voltunk, amikor 58-an vettünk részt a solymári Paprikás-patak völgyében megrendezett akadályversenyen, majd meghódítottuk a solymári várat.

   - augusztus 3 - 7. között összesen 35 gyerekkel táborozott összesen 23 vezető. Ezen a héten legtöbben a hétfői és a szerdai napokon voltunk. Mindkét nap 50-en voltunk együtt - hétfőn a Bikás parkban, szerdán pedig a felsőlajosi MagánZOO-ban.

Köszönjük a Vezetőknek, hogy számíthattunk rájuk a napközis tábor heteiben! Isten fizesse meg szolgálatukat!

 

Bíboros főpásztorunk Umhauser Ádám és Lak Gábor atyákat augusztus 1-ével felmentette itteni kápláni szolgálatuk alól.

 Ádám atyát a Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébániára (Lehel tér) helyezte káplánnak,

 

 Gábor atyát pedig a Budapesti Magyar Szentek plébániára, szintén kápláni beosztásba.

 Ádám és Gábor atyák július 26-án, vasárnap, 11 órakor együtt tartják búcsúmiséjüket, amelyre mindenkit örömmel várunk, hogy közösen adjunk hálát nálunk végzett papi szolgálatukért.

Kedves Bosis Családok!

Immár tizenhatodik alkalommal hí­vunk és várunk mindenkit szeretettel családos táborunkba, melyet 2020. augusztus 9 - 13. között tartunk kedvelt  táborhelyünkön, Salgótarjánban.

Részletek és jelentkezés ide kattintva 2020. július 26-ig.

 

Az alábbiakban Gergő levele olvasható:

Joomla Template: by JoomlaShack