Kedves Testvérek!

Közeledik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 13 - 20. közötti időpontja. Lelki előkészületeként kapcsolódjunk be Egyházunk nagykilencedébe: februártól októberig minden hónap első péntekén járuljunk szentáldozáshoz, ezzel is felemelve szívünket és nemzetünket az Úrhoz.

A Kongresszusra a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról várunk zarándokokat, hogy együtt ünnepeljük az Oltáriszentségben velünk élő Krisztust és hogy tanúságot tegyünk a világ felé Isten szeretetéről. Kérjük, hogy aki teheti, a lelki előkészület mellett gyakorlati segítségével is kapcsolódjon be a Kongresszus előkészületébe és lebonyolításába. Erre két módunk van:
  - vagy ajánljunk fel ingyenes szálláshelyként ágyat vagy fekvőfelületet a lakásunkban a Kongresszusra érkező zarándokok részére,
   - vagy jelentkezzünk önkéntesnek, ami 3 nap szolgálatvállalást jelent az előkészületi időszakban vagy a Kongresszus ideje alatt. Az önkéntesek a tavasz második felében és augusztus legvégén is számítsanak egy-egy képzési alkalomra.

SZÁLLÁSFELAJÁNLÁS
A szállásfelajánlás regisztrációjakor mindenki beírja, hogy a 2020.09.12 - 09.20. közötti időszakban mely éjszakákra tud szállást felajánlani, milyen nyelven beszél, hány főt tud elszállásolni hány helyiségben, és hogy ágyat tud felajánlani vagy a derékaljjal érkező vendégek részére helyet a padlón.
Akik szállást szeretnének felajánlani, ezt elsősorban interneten keresztül tegyék meg az iec2020.hu/hu/regisztracio oldalról kiindulva.
Akinek erre nincs lehetősége, ők töltsék ki az ide kattintva is elérhető regisztrációs lapot, és keressék plébániánk szállásfelelősét: Mátrahegyi Dorottya – tel.: +36 30 836 2239, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ÖNKÉNTESEK
Nagy rendezvény elképzelhetetlen rendezők, önkéntesek nélkül. Így lesz ez 2020-ban is, amikor a katolikus világ kiemelkedő eseményét látja vendégül Budapest!

Mit vállalnak az önkéntesek?
   - ők lesznek a rendezvény „arcai”, akikkel a vendégek találkoznak,
   - önként adják az idejüket: minden önkéntes három nap (3x8 óra) szolgálatot vállal, vagy a kongresszus előtti, vagy a kongresszus alatti időszakban (nem feltétlenül a rendezvény helyszínén!)
   - a többségnek két vagy három felkészülési alkalom lesz, először a tavasz második felében, majd nyár legvégén / a kongresszus előtt
   - több felkészítést kapnak a különleges (sajtó- és protokoll) csoportok tagjai

Miért legyek önkéntes?
  - mert testi-lelki képzést és töltődést kapunk
  - mert új embereket ismerhetünk meg, és közösséghez tartozhatunk
  - mert kiléphetünk a komfortzónánkból
  - mert valós hatással lehetünk a világra
  - mert tényleg szükség van ránk!

Kik jelentkezhetek önkéntesnek?
  - csak 16 év felettiek jelentkezhetnek
  - a nyelvismeret jól jön, de nem feltétel

Jelentkezésiec2020.hu/hu/onkentesseg
Itt kérdezhetszEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hálásan köszönik a kedves Testvérek nagylelkű felajánlásait és imáit:

a NEK titkárság munkatársai és plébániánk missziós küldöttjei
Joomla Template: from JoomlaShack