"A" URUNK MENNYBEMENETELE

 

 2020. május 24.

 

Krisztus feltámadt, alleluja! .

 

A mennybe felment Jézus Krisztus éreztesse meg Veled az örökkévalóság örömét!

 

Olvasmány: ApCsel 1,1–11 

Szentlecke: Ef 1,17–23         

Evangélium: Mt 28,16–20

 

Ha elmegyünk Esztergomba és felkeressük a Bazilikát, Közép-Európa egyik legnagyobb, 1856-ban felszentelt klasszicista stílusban épült templomát, és ha felnézünk a Duna felé eső homlokzatára, akkor ezt a latin nyelvű feliratot olvashatjuk: „Quae sursum sunt, quaerite” – „Az odafönt valókat keressétek”! Ez Szt. Pál apostolnak a kolosszei hívekhez írt gondolata (Kol 3,1). Azt jelenti, hogy néha emeljük fel fejünket a földről, vagy ne csupán az anyagi világgal foglalkozzunk. Más szavakkal – Nagy Szt. Vazul (+379) egyháztanítót idézve: „Ne kapaszkodjál mulandó földi dolgokba, mintha örökkévalók lennének – és meg ne vesd az örök dolgokat, mintha mulandók volnának.” Jézus mennybemenetele napján tegyük egymás mellé ezt a két szót: mulandó - örökkévaló, hogy megértsük az ünnep lényegét.

 

Ha egy számunkra szeretett személytől kell búcsúznunk, mert elköltözött a földről, általában szomorúság környékez meg minket. Ilyen kérdések merülnek fel bennünk: Vajon most hol van Ő? Egyáltalán mi van vele? Lát-e engem? Vagy esetleg teljesen megsemmisült? Találkozom-e még Vele valaha? Jézus mennybemenetele miatt azonban nem szomorkodnunk, hanem örülnünk kell. Ahhoz, hogy örülni tudjunk ennek, meg kell értenünk a gyökeres különbséget eltűnés és eltávozás között. Az eltávozás eredménye a távollét, a nem-jelenlét. Az eltűnés eredménye a rejtett jelenlét. Mennybemenetele által Jézus nem ment el, nem hagyott minket árván. Mindörökre odakötötte magát ahhoz, amire az apostolokat tanította, hogy hol ismerhetik meg Őt: Igéjében, a szentségekben és az emberekben. Jézus eltűnt a szemünk elől, de mégis velünk marad a világ végéig. A karantén idején, a hosszú két hónap alatt sokan nem találkozhattunk szeretteinkkel. De mivel igazi szeretet fűz Hozzájuk, lélekben mégis velünk voltak, ez pedig nagyon sokat jelentett számunkra. Nem ölelhettük át őket, mégis hittünk abban, hogy egyek vagyunk, összetartozunk, pontosan a meg nem szűnő szeretet miatt. Mert az a szeretet, ami igaz, örökké tart. Amikor Jézus fölemelkedett a mennybe, magával vitte emberi természetünket az Atyához. De emberségében vitalitásunkkal, és szexualitásunkkal, félelmeinkkel, vágyainkkal, szükségleteinkkel és indulatainkkal, erősségeinkkel és gyengeségeinkkel minket is felemelt a mennybe.

 

Krisztus mennybemenetelének ünnepe nem azt jelenti, hogy a földről a mennybe repülünk, hogy az egek ostromlóiként elrugaszkodunk a földtől. Ez a veszély azokat fenyegeti, akik annyira lelkesednek Istenért, hogy legszívesebben minden földi göncöt levetnének magukról. De már az egekbe vágyó és hirtelen lezuhanó Ikarosz mondája is tükrözi, hogy ez tévút. Nem tudjuk átugrani földhözragadtságunkat, ösztönösségünket és sötétségeinket. Csak akkor nyílik meg felettünk az ÉG, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy leszálljunk emberségünkbe. Viszont csak akkor tudunk igazán emberi életet élni, ha hagyjuk magunkat felemelni az isteni világba. Szt. Benedek (+547) a bencés rend alapítója a Regulában az alázatról szóló fejezetben Jákob létráját mutatja fel a lelki út képeként. Ismeretes, hogy Jákob egyik este, amikor elalszik, álmot lát: egy létra ereszkedik le az égből a földre, melyen Isten angyalai föl- s alá járnak. Majd Isten hangját hallja: "Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy... nem hagylak el..." Amikor álmából felébredt, így szólt: "Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam... valóban itt van az Isten háza és az ég kapuja (Ter 29,15-17). Szent Benedek Jákob álmára utalva mondja: csak aki leszáll a földre, a humuszhoz (ebből származik a humilitas = alázat) csak az képes fölemelkedni a mennybe. Jézus felett az ég akkor nyílt meg, amikor a Jordán vizébe, abba az áradatba ereszkedett, amelyet az egész emberiség bűnei szennyeztek. És amikor az Olajfák hegyén félelemmel telve azért imádkozik, hogy az erőszakos halál kelyhe múljék el tőle, amikor félelmének izzadsága vércseppenként hullik a földre, amikor apostolai is magára hagyták, akkor nyílik meg felette újra az ég, leszáll hozzá egy angyal és megerősíti.

 

Amikor nem tudjuk, hogyan tovább, amikor hitünk ellenére tele vagyunk félelemmel és kétségekkel, akkor megnyílik felettünk az ég. Akkor Isten elküldi hozzánk angyalát, hogy megerősítsen minket. Az angyal összekapcsolja az eget a földdel. Az eget a földre, félelmünk és kétségeink helyére hozza. Ezt akarja érzékeltetni Weöres Sándor (+1989) magyar író néhány sora is: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” .

 

Heti útravaló: Figyeljek azokra a jelekre hétköznapi életemben, amelyek tekintetemet, gondolataimat az odafönt valókra irányítják és köszönjem meg ezeket az Úrnak! (magas fa, gyönyörű égboltozat, csivitelő madarak, repülőgép stb.) 

 

 

 

 

Joomla Templates: by JoomlaShack