Január 22-től hétfőtől-szombatig állandó szentségimádás indul a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomban. Lelkipásztori körlevelét az alábbiakban közreadjuk.

Kedves Testvéreim!

Az év első hónapja, de különösen templombúcsúnk ünnepe jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk életünket: hogyan tudnánk még közelebb kerülni Krisztushoz? A tevékeny szeretet gyakorlása és a krisztusi értékrend szerinti élet mellett az imádság lehet ehhez fő erőforrásunk.

Templomunk hagyományait folytatva és kibővítve, és a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is készülve két új kezdeményezésről szeretnék beszámolni. Mindkettő az imádság egyik legszebb formájához, a szentségimádáshoz kapcsolódik.

Holnaptól kezdődően hétfőtől szombatig minden reggel – a 7 órai szentmise után – csendes szentségimádást tartunk templomunkban, egészen 9 óráig. Bátran térjünk be reggel – munkába, iskolába vagy egyéb dolgunkra menet –, és töltsünk egy kis időt az Oltáriszentségben velünk levő Jézussal! Ő itt van és vár minket.

 

Abban, hogy jól tudjunk imádkozni, másik kezdeményezésünk is hivatott segíteni. 

Február 8-ától csütörtök esténként templomunkban kerül megrendezésre a Szentségimádás iskolája. Ez egy tizenkét alkalomból álló képzés, melynek egy-egy alkalma szentmiséből, énektanulásból, előadásból és az elhangzottak gyakorlati kipróbálásából áll. Elvégzését mindenkinek jó szívvel ajánljuk, előképzettség nem szükséges hozzá. Az imaiskola teljesen ingyenes. Az első alkalom: 2018. február 8. csütörtök 18-tól 20 óráig, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk itt, templomunkban!

Egyházközségünk minden családjára és minden egyes tagjára a Jóisten áldását és Árpád-házi Szent Margit közbenjárását kérve, imádsággal és lelkipásztori szeretettel:

 

Budapest, 2018. január 21.

Monostori László

plébániai kormányzó

 

Forrás: Árpád-házi Szent Margit Plébánia / Magyar Kurír

Joomla Template: by JoomlaShack