„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én fölüdítelek titeket!”

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Főtitkársága, és a Budapest-Belvárosi Főplébánia 2018. január 1-én 00:00 órától megkezdte folyamatos, örökös szentségimádását a Főplébánia-templom (Budapest, Március 15. tér, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél) örökimádás kápolnájában.

Kérjük a Testvéreket, hogy jelentkezésükkel biztosítsák, hogy minden órában legalább 2-2 imádkozó legyen az Úr Jézus előtt, hogy így a célkitűzés, a folyamatos imádás megvalósuljon. Ezen keresztül részesedünk magunk az Úr Krisztus áldásában és szolgálatunkkal másokat is hozzásegítünk ahhoz, hogy bármikor betérhessenek imádkozni.

Jelentkezni lehet

  • interneten az orokimadas.belvarosiplebania.hu címen;

  • a Plébánia irodában (1056 Budapest, Március 15. tér 2.);

  • telefonon, a 06-1-318-3108-as számon;

  • és a helyszínen, a templomban papír alapon.

Ne hagyjuk magára Krisztust!

A folytonos szentségimádásról

Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki e világra jött, megtestesült, egy lett közülünk, belépett a történelembe. Valóságosan jelen van értünk, velünk az Oltáriszentségben. Így válik számunkra személyessé, konkréttá, idő felett álló valósággá az Ő léte. Vár bennünket a kenyér színe alatt.

Hívására, utánunk vágyakozó szomjára hogyan válaszolunk? Ő barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Amikor szentségimádást végzünk elfogadjuk hívását, mi is jelen vagyunk az ő jelenlétében, kitesszük magunkat a titok sugárzatának. Hagyjuk, hogy ihlessen, formáljon, lelkesítsen minket. Közösségünk vele egyben egy nagyobb egységbe kapcsol minket azokkal, akik hozzá tartozunk, akik őt Urunknak valljuk. Nála átérezzük életünk értelmét: Istennel lenni, megpihenünk fáradtságunkban, és megújulunk emberségünkben. Más horizont, a végtelen távlata nyílik meg számunkra.

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én fölüdítelek titeket!” – mondja az Úr.

 

További információk, a regisztráció menete ide kattintva elérhető vagy olvasható a http://www.orokimadas.belvarosiplebania.hu/ honlapon.

 

Joomla Template: by JoomlaShack