Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, és az Ő szenvedéséről, haláláról elmélkedik.

A szentmisét nem mutatjuk be mindaddig, amíg az ünnepi vigília, vagyis a nagyszombat esti szertartás be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye a húsvéti örömnek, amely bőséges folyama ötven napon keresztül árad ki. 

FIGYELEM !!! Templomunkban április 3-án, este 6 órakor online közvetítettük a szertartást és a feltámadási szentmisét is, de a közvetítés alatt párszor megszakadt az internet kapcsolat, így kimaradtak részek, pl. a szentbeszéd első része is. Ezért most ennek főbb gondolatait közzétesszük:

"Nagy a csend a földön, immár nagy a csend és nyugalom, nagy a csend, mert alszik a mindenség Királya. A Föld megrettent és elnyugodott, mert Isten a testben álomra szenderült és az idők kezdete óta elszenderülteket feltámasztotta. Isten a testben meghalt és az alvilág megremegett" - ezt olvassuk egy, a keresztény ókorból származó, nagyszombati prédikációban.

Nagycsütörtök estéjének bensőségessége, nagypéntek drámaisága megérint bennünket, a húsvét pedig felvillanyoz, örömre hangolja szívünket. De mi lesz a nagyszombattal? Ez a nap a csend, a várakozás, a készület napja. Nagyszombat csendjében mindannyiunkat utolér a valóság: elültek a zajok, Jézus halott, a tanítványok szétszéledtek, a sírt elzáró kő a helyén, az őrök kirendelve, a főpapok megnyugodva: csend van. Sokféle csendet ismerünk és mindegyik más. Más a templom csendje és más a temetőé, más az erdő csendje és a múzeumok csendje, más a műtők és az intenzív osztályok csendje, más a lelkiismeret csendje és az anyaméhben fejlődő magzat csendje. Mindegyikben közös vonás, hogy a csend üzen és tanít. 

Nagyszombaton olyan csend van, amilyen még nem volt a világtörténelemben, és soha többet nem lesz, mert Isten nem hal meg minden nap, s nem támad fel a halálból, csak egyszer, akkor, ott, abban a pillanatban. Hasonlóan olyan a csend, mint ami kétezer éve Jeruzsálemre és vele a világra köszöntött: Jézus, akit az emberiség a Megváltónak hitt, sírban fekszik ... Csalódás, reményvesztettség lengi be a levegőt. Éppen úgy, mint napjainkat, amikor látjuk a koronavírus tombolását. 

A ma embere nem szeret csendben lenni. Zaj kell, zene kell, a háttérben mennie kell valaminek, mert a csend feszélyez, mert a csend veszélyes, mert a csendben meghallunk olyan gondolatokat is, amiket nem akarunk hallani. Pedig két szó között mindig ott van a csend. Két isteni ige, két prédikáció, két találkozás között ott feszül a kereszthalálból részesülő csend. Ki kell bírni ezt a csendet, mert ez a szeretet ára. Ez maga a bizalom, hogy Isten nem azért hallgat, mert elfelejtett minket és nem törődik velünk, hanem azért, mert teljesen más oldalról akar bevonni, belenöveszteni isteni életébe. 

Isten a teremtés kezdetén megáldotta a hetedik napot, a szombatot. Ezért a választott nép tagjai megszentelték ezt, számukra minden szombat az elengedés napja volt. Abbahagyták a munka, a termelést, minden fontos tevékenységet felfüggesztettek, hogy felkészítsék lelküket az ünnepre. Nagyszombat az elengedés netovábbja, a nagy elengedés napja. S valljuk be őszintén, ezt az elengedést nekünk is tanulnunk kell. Mert nem megszerezni, birtokolni nehéz valamit, hanem elengedni, kiengedni a kezeink közül. Egyszer kihullanak kezünkből az anyagiak, kedvenc tárgyainktól, lakásunktól, házunktól meg kell válnunk, és el kell engednünk szeretteink kezét a halálban, hogy más Valaki Kezébe helyezzük őket. Ott kell állni a ravatalnál és meg kell értenünk a csend üzenetét. 

Nagyszombaton lábunk a földre ér. Ajkunkon a közhelyek száma ritkul, s idővel elfogy. Elhallgatunk és megszabadulunk illúzióinktól. Ezen a napon Mária Magdolna mellett találjuk magunkat, aki azt mondta: "Elvitték az Uramat és nem tudom, hová tették" (Jn 20,13). Az együttérzés nélküli frázisok elkopnak, a fájdalomtól menekülő lábak elfáradnak, a keménységet védő pajzsok átszakadnak. Marad a csend, a sejtelmes, titokzatos csend. Ebből születik meg a remény, az új élet, a feltámadás. Puszta Sándor, papköltő szavaival:

Minden csendből kettő van - egy itteni és egy odaát.
Minden fényességből kettő van: egy kívül s egy belül.
Minden csodából kettő van: egy bennem - s egy benned.
Minden találkozás búcsúzás is - 
a kereszt két irányból veri át szívünk:
kivédhetetlen, mindörökké. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S

Joomla Template: from JoomlaShack