Kedves Bosis családok, kicsik és nagyok! :)

Sok szeretettel hívunk Titeket kb. kéthetente a vasárnapi 9-es mise után tervezett családos kóruspróbáinkra, ill. közös játékra (kb. 10-12 óráig).

 Időpontok 2020 májusig: 

január 19.

február 2. és 16.

március 1. és 15.

április 5. és 19.

május 10.

 

Ne aggódj, nem kell, hogy profi módon tudjál már kottát olvasni, vagy blattolni. És az sem baj, ha nem tudsz minden egyes alkalommal itt lenni, bármikor bekapcsolódhatsz! :) 

 

Kedves Gyerekek!

Énekelni már óvodás kortól várunk Titeket. A foglalkozást Veletek kezdjük, (kb. 1/2 órában) közösen játszunk, tapsolunk, megtanulunk játékosan kottát olvasni/szolmizálni. Ha ügyesek vagytok, énekelhettek majd (pl. a templomban) néhány plébániai program keretében a nagyokkal együtt, de akár nélkülük is! :) Az éneklés után mehettek játszani, kézműveskedni kedves segítő(i)nkkel. (Időjárástól függően kint az udvaron, vagy bent a jó melegben.)

 

Kedves Felnőttek!

A második rész rólatok szól, gyertek, mert aki énekel, az kétszeresen imádkozik... :)

Kedves kisgyermekes Szülők, Ti is gyertek bátran, a gyerekek felügyeletét - amíg ti énekeltek - igyekszünk megoldani. 

 

Kedves Fiatalok!

Egyrészt szeretettel várunk Titeket is énekelni, kb. 4-5. osztálytól már a felnőttekhez is csatlakozhattok. 

Másrészt, ha énekelni nem annyira szeretnétek, de szívesen foglalkoztok gyerekekkel, a kisebb gyerekekhez keresünk még segítőket, pl. középiskolás-korúakat, akik a kötelezően előírt 50 órás önkéntes munkához itt is "gyűjtögethetnek" gyerekfelvigyázóként, babysitterként. 

 

Várunk szeretettel minden kicsit és nagyot, aki szívesen énekel!

A Szervezők

Kérdés/kérés esetén írjatok bátran az alábbi email címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Joomla Templates: from JoomlaShack