Egy rövid karácsonyi történettel szeretnénk áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánni honlapunk minden olvasójának.

A honlap szerkesztői

Miért alacsonyítaná le magát Isten?

Élt egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol az Istenbe vetett hitről és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hit szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére. Egy havas karácsony estén a feleség és a gyerekek a karácsonyi misére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

- Ez a történet csak egy mese - mondta - miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a Földre? Teljesen nevetséges! Hogyan hihetnek ebben ennyien?!

A feleség és a gyerekek így most is nélküle indultak útnak. Kint esett már a hó.

Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet. Néhány perc elteltével nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze, mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.

A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak. Ekkor bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar. Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek, és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.

- Miért nem követnek engem? - morfondírozott magában türelmetlenül. - Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?

Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert.

- Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket. -  mondta ki hangosan. Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.

A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: ,,Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!" Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. ,,Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!" Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen.

Mikor ezt felismerte, hangos zokogás tört fel belőle. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját:

- Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!

Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt.