Nyomtatás
Kategória: Home
Találatok: 3274

Krisztus király főünnepén a budapest-zuglói Páduai Szent Antal-plébániatemplomban Snell György püspök az esti szentmise keretében az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye két állandódiakónus-jelöltjét avatta lektorrá.

A lektor, azaz a felolvasó feladata a liturgiában az evangélium kivételével az olvasmányok olvasása.

Snell György homíliájában elmondta, hogy Jézus egész életében elutasította a királyi címet, csak egy alkalommal fogadta el, amikor Poncius Pilátus kérdezte meg tőle. 

De miért ünnepeljük Őt mint királyunkat, mi a mércéje Jézus országának? – tette fel a kérdést a segédpüspök. A válasz a felolvasott evangéliumi szakaszban található (Mt 25,31–46). Sokan sok mindenre gondolunk, hogy halálunkat követően mit kérnek rajtunk számon, de csak egy dolgot: a keresztségben belénk öntött erényt, a felebaráti szeretetet hogyan kamatoztattuk itt a földön. Ez Jézus országának egyetlen mércéje. Ahogyan Ő mondta tanítványainak: arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást – hangsúlyozta a szónok.

Krisztus Király ünnepén, az egyházi év utolsó napján tekintsünk magunkba, és vizsgáljuk meg, mennyire ismertetőjelünk ma, a 21. században itt, Budapesten a mások iránti szeretet – buzdított Snell György. Az Egyház életét ez határozza meg, például amikor már az első évezred végén a fáradtság jeleit mutatta, jött Assisi Szent Ferenc, és szeretetével megújított mindent – mutatott rá a segédpüspök.

A hit hallásból ered – utalt a szónok Szent Pál szavaira –, azért is fontos, hogy a Szentírás olvasására lektorokat avat az Egyház. Eddig is sokszor olvastatok fel, de ezt követően érezzétek át, hogy ez mostantól külön küldetésetek – fordult a jelöltekhez személyes szavakkal Snell György, majd Szent Jeromost idézte: „Aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust.” Ahhoz, hogy a templomi felolvasás során, később pedig diakónusként Krisztust tudjátok továbbadni az igehirdetésben, olvassátok, ismerjétek meg minél jobban Krisztust, és éljétek az ő örömhírét – buzdította a jelölteket a segédpüspök.

A lektorrá avatás rövid szertartása keretében a főegyházmegye segédpüspöke Fritz Péter és Kékesy Péter [közösségünk tagja - a szerk.] jelöltek kezébe adta a Bibliát, e szavak kíséretében: „Vedd a Szentírás könyvét, és hűségesen hirdesd Isten igéjét, hogy az emberek szívében mindinkább életté váljék.”

Az ünnepi szentmisén koncelebrált Bárány Béla, a templom plébánosa és Füzes Ádám, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakonátusért felelős referense. Együtt ünnepeltek a főegyházmegye állandó diakónusai, a jelöltek családtagjai és a zuglói plébánia közössége.

Füzes Ádám elmondta, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében jelenleg harminc állandó diakónus szolgál, a jelöltekkel együtt négyen (Barcza Mátét és Horváth Zoltánt már korábban lektorrá avatták) készülnek a várhatóan 2018. június 9-i diakónusszentelésre.

 

Forrás: Magyar Kurír