Május - a Szűzanya hónapja, a litánia ideje, amellyel Isten legszebb teremtményét, a Boldogságos Szűz Máriát tiszteljük és köszöntjük. Hozzá száll imádságunk, énekünk: "Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát!" Az édesanya élete vezet el a gondoskodás, a szeretet, az áldozat és az Élet titkához. Még mielőtt valakit szerettünk és gondoskodtunk volna róla, Édesanyánk szeretett minket és viselte gondunkat. Mielőtt valakiért felelősséget vállaltunk, Ő fogadott el minket úgy, ahogy voltunk. Mert minden szeretet öröktől fogva egy másik szeretet jegyében él. Aki szeret, az egyszer már szeretve volt.
Úgy tartják, hogy először 1872-ben, az Egyesült Államokban, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. Ez a hivatalos verzió a mai nappal kapcsolatban.
Ám ha a teológia oldaláról közelítjük meg, akkor be kell látnunk, hogy Anyák napja és egész május hónap elsősorban a Boldogságos Szűz Máriának az ünnepe. Azért, mert Isten Fiának, Jézus Krisztusnak ő az Édesanyja. Tőle kapta az örök Ige emberi természetét. Az első Édesanya, aki Istent hordozta a testében. Lelki rokonság áll fenn a leányok, nők, édesanyák és a Szűzanya között: amikor megfogan bennük az ÉLET, testükben Isten is jelen lesz, Istenhordozókká válnak. A véges ember hordozza a Végtelent, a halandó a Halhatatlant. Szoros értelemben az élet továbbadója, a nő, aki gyermeket szült és nevel.
Mindketten - Mária és az édesanyák - megélik a boldogságot, de részük lesz a fájdalomban is. Mindketten gyermekeikért élnek. A szülői hivatás Istentől ered. Amikor megszületik a házaspár gyermeke, az apa és az anya egyszerre ráébred új hivatására: a gyermek mérhetetlenül több, mint amit „ők vittek végbe”, egy senki mással nem pótolható, egészen új személy; egyszerre ajándék és a két szülő szeretetének gyümölcse. Rádöbbent erre Gárdonyi Géza (+1922) magyar regényíró is, hiszen így ír erről: „A nőben mindig az anyát tiszteljük. Akkor is, ha még távol van az anyaság. Akkor is, ha már rég túl van rajta. A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őrá száll virágul a Végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő. Az Ég szivárványa, amint a földre ér, női vállat érint.”/Földre néző szem/
Isten mindig küld édesanyákat, akik szintén készek életüket áldozni gyermekeikért. A Szent Szűznek, Máriának példáját követve közvetítik Isten gondoskodó szeretetét. Pl. Szent Mónika, Casciai Szent Rita. Az anyaság hivatás. Ma őket köszönti plébániánk papsága:
- az Édesanyákat, akik elfogadták életünket és felneveltek,
- akik rólunk gondoskodtak,
- akik értünk kulcsolták imára kezüket,
- akik értünk fáradtak és dolgoztak,
- akik értünk sírtak és aggódtak,
- akik mindig adtak és megbocsátottak,
- akiknek soha nem tudjuk meghálálni azt, amit értünk tettek. Ma értük imádkozunk, azokért, akik még itt a földön élnek, de a földbe tett szívűekért is, hogy az Égből segítsék anyai oltalmukkal gyermekeiket! Isten éltesse őket!
Csodálatosan ír róluk és hivatásukról Ratkó József (+1989) magyar költő, a Zsoltár c. versében:
Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.
