Régi elnevezései: vízbevető-, vízbehányó hétfő. De mi köze ennek a húsvéthoz?

Mindenütt korán keltek, különösen az eladósorban levő lányos házaknál. A locsolkodó legények elsősorban a kiszemelt jövendöbelijüket, a házas férfiak rokon asszonyokat, a fiúgyermekek kislányokat locsoltak. A locsolkodókat behívták a házba, ahol sonka, tojás és bor várta őket. A locsolás jutalma festett - általában piros - tojás volt. De miért éppen húsvéthoz kötődik a locsolkodás?

Mindegyik húsvéti beszámolóban az asszonyok azok, akik elmennek a sírhoz, és találkoznak a feltámadt Krisztussal. 

Asszonyok voltak a feltámadás első tanúi. Ez bizonyára kihívást jelentett a férfiak által vezetett Egyház számára. Az asszonyok beszámolójára reagáló férfiak szkepszisét Lukács egyik megjegyzésében érhetjük tetten: „Ők azonban képzelődésnek tartották szavaikat, és nem hittek nekik.” (Lk 24, 11) Egyesek innen eredeztetik a húsvéthétfői locsolást. Mivel az apostolok nem hittek az asszonyok beszámolójának, vízzel locsolták le őket, hogy „kijózanodjanak” és felhagyjanak képzelgéseikkel. Ez a népies változat – az igazi azonban a következő: mivel az ősegyházban csak húsvétkor volt keresztelés, tehát évente egy alkalommal, ezért a locsolás a keresztség felvételére, vagyis az újjászületett életre emlékeztette a híveket. Ezért, ha van odahaza szenteltvízünk, imádságaink elején ezzel vessünk keresztet és köszönjük meg Istennek a keresztség szentségét. 

A víz után a másik húsvéti szimbólum a tojás, amely az életnek, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojás kemény héját maga a kiscsibe töri fel az un. csőrfogával, úgy támadt fel Krisztus is a maga erejéből a sziklasírból. Erre gondoltak, amikor készítették és ajándékozták. Pirosra pedig azért festették a tojásokat, hogy emlékeztesse a hívőket Jézus vérére, amelyet értünk, megváltásunkért ontott. 

További örömteli, áldott ünnepeket kívánunk, testi-lelki egészséggel!

Joomla Templates: from JoomlaShack