Kedves Testvérek!

A jelenlegi nehéz helyzetben naponta tucatjával érkeznek a segítségkérések a Szent Erzsébet Karitász Központba - idősektől, családoktól, egyedülállóktól egyaránt. "Annak érdekében, hogy a rászorulók ebben a rendkívüli szükséghelyzetben minél biztonságosabban és gyorsabban jussanak hozzá élelmiszercsomagokhoz, kiszállító-pontokat hoztunk létre azokon a plébániákon, ahol a raktározás és ahonnan a kiszállítás megoldható. Célunk, hogy az eddig begyűjtött és a Szent Erzsébet Karitász Központ által hozzávásárolt élelmiszereket a kiszállító-pontokra szállítjuk, ahonnan fiatalabb önkéntesek vinnék ki az előzetesen egyeztetett címekre."

Keresünk olyan, saját gépkocsival rendelkező 18-60 év közötti önkénteseket, akik tudnának segíteni a csomagok célba juttatásában Pest területén. Védőfelszerelés a rendelkezésünkre áll, ezt igyekszünk biztosítani minden önkéntesnek.

Kérjük, hogy aki szívesen bekapcsolódna ebbe a karitatív szolgálatba, jelentkezzen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, az alábbi adatok megadásával: név, telefonszám és életkor. További információkat plébániánk Karitász közösségének tagjai nyújtanak majd e-mailben.

Aki anyagilag támogatná nehéz helyzetbe került embertársainkat a segélyszervezeteken keresztül, két módon teheti meg:

   1. Elindult a 1357-es hívószám, a Nemzeti Összefogás Vonala. Ezt a számot felhívva vagy erre a számra sms-t küldve 500 Ft-tal támogatjuk a bajbajutottakat.

   2. A Katolikus Karitász munkáját támogathatjuk bankkártyás adományozással a Karitász honlapján keresztül (ide kattintva) vagy banki átutalással a 12011148-00124534-00100008-as számlaszámra (további részletek itt).

Aki kifejezetten a plébániánk területén élő testvéreinket szeretné támogatni, banki átutalással megteheti az alábbiak szerint: számlaszám: 11714006-20350572-00000000, kedvezményezett neve: Páduai Szent Antal Egyházközség Bp., közleménybe kérjük feltüntetni: Karitász-adomány.

Kérjük, hogy azok az idős, beteg testvéreink, akik segítségre szorulnak (gyógyszerek kiváltása, bevásárlás stb.) jelezzék igényüket felénk: Tel: 383-0550; E-mail.: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Isten fizesse meg minden önkéntes és adakozó jótettét!

Joomla Templates: by JoomlaShack