2020. március 22-én a 12 órai szentmisében a Bosnyák téri templomban

A lelki adoptálás: FOGADALOM, hogy 9 hónapon át (amennyi időn át egy magzat az anyaméhben fejlődik) imádkozunk egy egyedül Isten előtt ismert, megfogant, a halállal fenyegetett gyermek életéért.

Az imamozgalom elsődleges célja egy-egy konkrét gyermek életének megmentése ima és áldozathozatal által. Továbbá feléleszteni a társadalom érzékenységét és felelősségtudatát az emberi élet értéke iránt. Valamint ENGESZTELÉS a magzatgyilkosságok égbekiáltó bűnéért.

 

Története

A lelki adoptálás gondolata feltehetően Fatimából származik. Magyarországra az 1995 évi Varsó-Czestochowai gyalogos zarándoklat résztvevőinek közvetítésével jutott el az ima, akik fogadalmukat a Fekete Madonna kegyhelyén tették le.

Az ismertető első fordításait elküldték Dr. Seregély István egri érsek úrnak, aki válaszában többek között a következőket írta a kezdeményezésről: „A mozgalom célkitűzései teljes mértékben megfelelnek a keresztény szellemiségnek, és nagyon örülnénk, ha Magyarországon egyre többen csatlakoznának a mozgalomhoz”

 

A FOGADALOM szövege

Szentséges Szűz Istenanya Mária, összes angyalok és szentek, a meg nem születettek védelmében való segítségnyújtás vágyától vezérelve, elhatározom, és fogadom, hogy a mai naptól (Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepétől) kezdődően, lélekben adoptálok egy gyermeket, akinek nevét egyedül Isten ismeri. 9 hónapon át, mindennap imádkozom élete megmentéséért, valamint azért, hogy születése után törvényes és tisztességes életet élhessen.

Imáim e szándékra, a következők lesznek: (mindenki magában)

  - a rózsafüzér egy tizede

  - önkéntes felajánlásaim

  - valamint az az ima, amelyet ma először mondok el:

(közösen: a napi ima elmondása)

 

Tanúságtételek

„Ennek az imádságnak valóban nagy ereje van.”

„Bőséges gyümölcsöt érlel a fiatalok körében is, akik az imának köszönhetően sokkal érettebben készülnek a házasság szentségére.” 

„Az, hogy végigkísértem imában egy várandósság 9 hónapját ráébresztett az élet értékérére.”

 

Buzdítás

A kezdeményezést több plébánia és egyházi közösség is felkarolta. Adjunk hálát, Istennek ezért az ajándékáért, és válaszoljunk imáinkkal, ha megszólít bennünket ebben az imában!

„Jól tudjuk, hogy bátortalan anyák ezrei tépelődnek azon, világra szüljék-e testükben fejlődésnek indult gyermeküket. 

Mások már döntöttek: egy vagy két nap múlva felkeresik a klinikát, hogy megölessék gyermeküket… 

Ki győzi meg a félénkeket? Ki tartja vissza a már elszántakat?

Az Úr Jézus azt mondta nekünk: »Bármit kértek a nevemben megteszem nektek« (Jn 14, 14) 

Hinnünk kell az Úr Jézusnak, hitünket pedig konkrét cselekedeteinknek kell kísérnie. Oltalmazzon mindegyikünk – sajátjaként – egy gyermeket, védje meg őt ellenségeitől, minden adoptált gyermeket vegyen körül imánk, szentáldozásaink, böjtünk, és áldozataink védőburka.” (részlet Pawel Milcarek: Veszélyben forgó gyermekek lelki adoptálása című könyvéből)

További információt találhatunk a http://www.lelkiadoptalas.hu oldalon.

 

Napi ima

Uram Jézus Krisztus, Édesanyád Mária közbenjárására, aki szeretettel szült világra Téged, valamint Szent Józsefnek a bizalom emberének közbenjárására, aki születésed után gondoskodott Rólad, – kérlek Téged, annak a meg nem született gyermeknek az érdekében, akit lélekben adoptáltam, és akit a halál veszélye fenyeget. Kérlek, adj szüleiknek szeretetet és bátorságot, hogy meghagyják gyermekük életét, melyet Te magad rendeltél számára. AMEN.

1 tized rózsafüzér

Valamilyen önkéntes vállalás (nem kötelező, a fogadalom érvényes plusz vállalás nélkül is), de amit vállalunk, az szintén kötelez, ezért mindenki olyan imát, vagy áldozatot vállaljon, melyet meg tud tartani: pl. hetente egy szentáldozás, böjt, önmegtagadás, meghatározott ima, szentségimádás, karitatív tevékenység, vallási ismeretek elmélyítése, magzatvédelmi apostolkodás…

 

Az imádság szövegét, tanúságtételeket és lelki olvasmányt is tartalmazó applikáció valamennyi okos telefonra: https://lelkiadoptalas.hu/app/

 

Jelentkezés

Jelentkezni lehet személyesen a sekrestyében, telefonon (Huszár Károlyné: 221-10-38) vagy e-mailben (Lak Gábor atya: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) 2020. március 15-ig az alábbi adatok megadásával: név, születési év, telefon, e-mail cím.

 

Joomla Template: from JoomlaShack