Nyomtatás
Kategória: Home
Találatok: 3368

Egyórás szentségimádásra hívtak Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 25-én, szombaton a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. Céljuk az volt, hogy 17–18 óra között húszezren imádkozzanak egyszerre. Bár az előzetes regisztráció során a létszám nem érte el a 20.000 főt, a visszajelzések alapján minden templomban többen voltunk, mint ahányan előzetesen jelentkeztek, így a létszám valószínűleg jóval meghaladta a kitűzött célt.

Templomunkban 245-en térdeltünk az Úr elé.

Köszönet Béla atyának és Ádám atyának a szentségimádás vezetéséért, a Regina Pacis Közösség tagjainak pedig a zenei szolgálatért!